Pesti Srácok

Georg Spöttle: Ötven éve, hogy terroristák gyilkoltak Münchenben – Golyózápor a terroristákra és a túszokra (2. rész)

Georg Spöttle: Ötven éve, hogy terroristák gyilkoltak Münchenben – Golyózápor a terroristákra és a túszokra (2. rész)

Nyolc palesztin terrorista a kilenc izraeli tússszal Kairóba akart repülni, ám a fürstenfeldbrucki katonai bázison kiszúrták, hogy a rendőrök csapdába csalták őket. A repülőgépen nem volt személyzet és hirtelen elsötétült minden. Majd fényszórók irányultak a helikopterekre és elkezdődött egy kétórás tűzpárbaj.

Amikor az Issza névre hallgató terrorista és társa kiszúrták, hogy a Boeing 727-nek ugyan járnak a turbinái, ám egy lélek sincs a gépen, visszarohantak társaikhoz, akik túszaikkal a helikopterben várakoztak. Ekkor elsötétült minden, kikapcsolták a kifutópálya fényeit és a bázis minden fényforrását. Ez a rendőröket komoly előnyhöz is juttathatta volna, ha felszerelésükhöz éjjellátót is kapnak. A nem túl jól kiképzett és mindössze pisztolyokkal, valamint Heckler und Koch gyártmányú G3-as gépkarabéllyal rendelkező járőrök nem tudták uralni a helyzetet. Abban az időben a német rendőrségnek nem volt terrorelhárító alakulata.

A terroristák is tudták, hogy megtámadják őket, ám a sötétben ők is hátrányban voltak. Három perc elteltével éles, katonai fényszórókkal világították meg a helikoptereket, amelyek a terroristákat az olimpiai faluból a bázisra vitték. Az arabok jól reagáltak, mivel elkezdték kilőni ezeket, hogy a sötétséget kihasználva fedezéket keressenek. A rendőrök csak a parancsnokkal voltak rádiókapcsolatban, egymással viszont nem, így egy kaotikus lövöldözés kezdődött. Issza társát, akivel a repülőgépet vizsgálták át, eltalálta egy sorozat és elterült a kifutópályán. Társai, miután kilőtték a fényszórókat, a helikopter mögül viszonozták a tüzet.

Komoly hiba volt, hogy az előkészítési fázisban nem vittek a bázisra egy páncélozott járművet, amellyel biztonságosan megközelíthették volna a merénylőket. Az is gondot okozott, hogy a helikopterek pilótái nem a megbeszélt módon landoltak, hogy a rendőrök lássák a túszokat és a merénylőket, amikor azok kinyitják a gép tolóajtajait. A két helikopter orral a lövészek fele szállt le, így azok csak a pilótákat látták.

PestiSracok facebook image

Az egyik mesterlövész egy alig 20 cm magas járda mögött lapult; sem rohamsisak, sem golyóálló mellény nem volt rajta. Észrevette, hogy erősítésként egyre több rendőr érkezett, azok pedig nem ismerték a lövészek pozícióját, és félő volt, hogy végül egymást is lőni fogják. A terroristák szétszaladtak és egyikük éppen a járda mögött hasaló rendőr felé futott. Ő egy fejlövéssel neutralizálta a merénylőt, ám bekövetkezett az, amitől tartott: az éppen akkor érkező kollégái azt hitték, hogy a torkolattűz az egyik terroristától származik és tűz alá vették. Nagyon súlyos sérüléseket szenvedett a lövedékektől.

Két órája folyt a lövöldözés, amikor végre megérkeztek a rendőrségi páncélosok a bázisra. Nehezen jutott be, mivel sokezer kíváncsiskodó gyűlt össze a kapunál. Ellentmondásos hírek jöttek a műveleti területről, és egy félreértés alapján kiadták a sajtónak azt a jelentést, hogy a terroristákat lelőtték és minden túszt kiszabadítottak. Ezt rögtön lehozta minden tévé- és rádióállomás. Hiába adott ki cáfolatot a rendőrfőnök, még a kormányszóvivő is a szerencsés és sikeres akcióról adott interjúkat az éjféli híradókban. Ekkor még parázs tűzharc volt a bázison. A rendőrök a páncélosokban most már biztonságosan meg tudták közelíteni a merénylők állásait és körbezárták őket.

A terroristáknak fogytán volt a lőszere is, és belátták, hogy ebből a szituációból élve úgysem kerülnek ki. Éjfél után tíz perccel az egyik palesztin agyonlőtte az egyik helikopterben ülő izraelieket; társa egy foszforgránátot dobott a másik gépbe, amelytől a túszok elégtek. A rendőri sorozatok ezután gyorsan végeztek a merénylőkkel. A túszokon kívül egy eltévedt golyó végzett Anton Fliegerbauer rendőrőrmesterrel a bázis irányítótornyában. Az egyik helikopter pilótája, Gunnar Ebel kapitány is súlyos lőtt sebet kapott.

Az izraeli áldozatok nevei: David Berger, Eliezer Halfin, Kehat Schorr, Amitzur Shapira, Andre Spitzer, Mark Slavin, Joseph Romano, Zeev Friedman, Yossef Gutfreund, Yakov Springer, Moshe Weinberg.

(Folytatása következik)

Fotó: dpa

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.