Ismét kormányzati szerepre készül a vajdasági magyar párt – A szankciós politika elkerülését fogják képviselni
Ismét kormányzati szerepvállalásra készül a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) – hangsúlyozta Pásztor István pártelnök pénteken, Belgrádban, miután tárgyalást folytatott Aleksandar Vučić szerb államfővel. A legnagyobb délvidéki magyar párt ismét a kormánykoalíció része lesz, és az előző évekhez hasonlóan ezúttal is államtitkári szinten kíván részt venni az új kabinet munkájában – húzta alá a VMSZ elnöke.Tűzfalcsoport: a fiatalok megtévesztésével szerveznek színes forradalmat Sorosék
A balliberális toporzékolás nem újdonság a pesti flaszteren, mint ahogy korábban a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül sem volt az. Ahogy az ilyen hisztériáknál lenni szokott, egymást érik a tüntik, a petíciók és az Alinsky-módszereknek megfelelően már az egyetem épületét is eltorlaszolták az öntudatos gyerekek – írja a Tűzfalcsoport.Megkezdte a rendőrség a határvadászok toborzását
Megkezdte a rendőrség a határvadászok toborzását; a police.hu-n már elérhető az ehhez szükséges pályázati anyag – jelentették be rendőri vezetők pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.Németh Szilárd: dolgozik a kormány a rezsicsökkentés kompenzációján
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos meghallgatta a nagycsaládosok visszajelzéseit, javaslatait és kijelentette: dolgoznak a kompenzáció lehetőségén.Orbán Balázs: a hazának szüksége van tenni akaró fiatalokra
Nincs olyan nehézség vagy gond, amelyet nem lehet leküzdeni, ha a hazáért tenni akaró fiatalok vannak közöttünk – mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának pénteki, budapesti oklevélátadó ünnepségén.Karácsony Gergely bravúrja: Budapest lekerült a legjobb városok listájáról
Sajnos kiesett Budapest a világ legjobb városai közül – hívta fel a figyelmet a Fidesz Budapest friss bejegyzésében. Habár Karácsony Gergely mindig élhető és fejlődő Budapestről beszél, mégis a baloldali vezetésének a köszönhetően a főváros idén már nem került fel a legjobb városok listájára.Ennyi volt: leváltották Jakab Pétert a Jobbik-frakció éléről is – Végül ő lett az "ülő veréb"
Miután a Jobbik elnöke lemondott a párt vezetéséről, úgy tűnt, a frakcióvezetői székét még viheti tovább. Erre utalt a Jobbik új elnökének, Gyöngyösi Mártonnak a nyilatkozata is, amelyben úgy fogalmazott, szeretnék a konfliktusokat a pártban elsimítani és továbbra is számítanak Jakab frakcióvezetői munkájára. Eddig. A párt mai közleményében azonban már az áll, hogy a mai ülésén a frakció vezetésének jogát átadták Lukács László Györgynek, továbbá általános frakcióvezető-helyettesnek Brenner Kolomant, frakcióvezető-helyettesnek pedig Sas Zoltánt választották. Jakab szerint a leváltásával "a Fidesz vágyát teljesítette a párt". A hordószónok bukása apropóján felidézzük Jakab Péter fenyegetőzését, amikor az ATV-ben tavaly szeptemberben megrendezett előválasztási vitán Dobrev Klárát és Márki-Zay Pétert túllicitálva igyekezett börtönt és könnyeket ígérni mindenkinek, akinek az államhoz és a Fideszhez bármi köze is van. Nem jött be...Szijjártó Péter: a háborúval minden eddiginél súlyosabb migrációs válság esélye válik valószínűvé
Minden eddiginél súlyosabb migrációs válság esélye válik valószínűvé – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Gibrán Bászil libanoni politikussal tartott sajtótájékoztatóján. A miniszter hangsúlyozta: az újabb migránskrízis elkerülésének egyetlen megoldása a mihamarabbi békekötés.Kávéillat és lőporfüst – Georg Spöttle írása
Nincs jobb, mint reggel egy forró americano, vagy a meleg nyári napokon egy hűsítő frappuccino – persze csak akkor, ha nem lőnek agyon kávézás közben. A sansz erre egyre nagyobb, ezért több amerikai nagyvárosban bezárnak Starbucks kávézókat. Az egyre több lőfegyveres támadás a kávéóriás üzletei ellen erre késztette a céget.Kovács Zoltán: Ennek a háborúnak soha nem lett volna szabad elkezdődnie és mielőbb véget kell vetni neki!
Az Oroszországra kirótt szankcióknak nincs hatása az ukrajnai háborúra, azok már most is ártanak nekünk, az energiaárak emelkednek – nyilatkozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kurier című osztrák napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.Simon András lett a Fővárosi Önkormányzat új kommunikációs vezetője
2022. július 15-től Simon András a Fővárosi Önkormányzat új kommunikációs igazgatója – jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal.Az MNB szerint érdemes megkezdeni a hiteltörlesztést, a moratórium anyagi többletteherrel jár
Tavaly július óta 700, a törlesztési moratóriumhoz kötődő ügyfélpanaszt, vitarendezési kérelmet kezelt az MNB ügyfélszolgálata és a jegybankban működő Pénzügyi Békéltető Testület. Az MNB ősszel zárhatja le témavizsgálatát, amelyben 16 pénzügyi intézménynél tekinti át, hogy azok megfeleltek-e a moratórium jogszabályi előírásainak. A még a fizetési stopban lévőknek – ha anyagi körülményeik megengedik – érdemes ismét megkezdeni a hiteltörlesztést.Tizenhat év fegyházra ítéltek gyermekpornográfia miatt egy visszaeső férfit
Tizenhat év fegyházra ítéltek jogerősen szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt egy visszaeső középkorú férfit – tájékoztatta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-t.Nagy István: közös fellépésre van szükség az ukrán gabonaexport szállításának megoldásához
Közös fellépésre van szükség az ukrán gabonaexport szállításának megoldásához – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter, miután Mikola Szolszkijjel, Ukrajna agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszterével egyeztetett csütörtökön Lembergben.Elszólta magát Donald Trump: elindul a 2024-es elnökválasztáson
A republikánusok volt elnöke egy interjúban azt nyilatkozta, magában már meghozta a döntést – írja a hvg.hu.Orbán Viktor: A háztartások háromnegyedét továbbra is 100 százalékban védi a rezsicsökkentés
Európában háborús árak vannak, senki nem gondolta, hogy nem egy egyszerű konfliktusháború jön létre, hanem belelépünk a háborúk korába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában péntek reggel. Hozzátette: észnél kell lenni, hogy a fegyveres konfliktus ne terjedjen át Magyarországra.Felborult egy hajó éjjel a Kékszalagon, de senkinek sem esett baja
Péntek 1.30 óra körül a tihanyi kikötőnél felborult az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon szereplő Szamuráj Jack. Az ötfős legénységet a vízimentők kimentették, senkinek sem esett baja. A tókerülő vitorlásverseny szervezőinek tájékoztatása szerint a vízbe borult hajóról telefonon kértek mentést.Ajánljuk még

























