győri rendőrkapitányság
Három kamasz fiút próbálhattak elrabolni Győrben – A PS-nek mesélt az egyik édesanya
Még mindig nem vagyok túl a reggeli sokkon – mondta a PesiSrácok.hu-nak Rozália, a három fiú egyikének édesanyja, akiket állítólag idegen férfiak próbáltak meg elrabolni csütörtökön reggel a buszmegállóból. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak, amikor hívott a fiam és zihálva beszámolt a filmbe illő üldözésükről – idézte fel az asszony, aki most érzi át igazán, milyen jó, hogy kicsi koruktól arra nevelte a gyermekeit, ne álljanak szóba idegennel, és ha valaki gyanúsan közeledik feléjük, fussanak és kiabáljanak segítségért. A 14–15 éves fiúkat elmondásuk szerint az Árkád közelében lévő buszmegállónál szólította le két idegen, 30–40 év közötti férfi, és arra akarták rávenni őket, hogy szálljanak be az autójukba. A perceken át tartó jelenet végén a fiúk a szeszgyár portaszolgálatára menekültek be, azóta pedig a rendőrséget is értesítették a történtekről.Rendelni lehetett az eurót a győri pénzhamisítónál
A győri rendőrök birtokába jutott információk szerint egy helybéli férfi Győrben az elmúlt hónapokban euróbankjegyek hamisításával foglalkozott, illetve azokat többféle címletben, megrendelés alapján tovább értékesítette olyan személyek felé, akik azokat felhasználták – írja a police.hu közleményében.Több mint száz gyermekpornográfiát ábrázoló képet találtak egy férfinál a győri rendőrök
Egy férfi álnéven létrehozott egy profilt egy közösségi oldalon, majd az így megismert nőnek embereket és állatokat szexuális cselekmény közben ábrázoló fényképeket és videókat küldött. A férfi ellen folytatott nyomozás során több mint száz gyermekpornográf felvételt is találtak nála.Öt éve keresték, most elkapták a magyar topbűnözőt
Öt éve keresték a hatóságok a most ötven éves magyar nőt, aki a börtön elől szökött meg 2016-ban. Tegnap egy bajor kisvárosban elfogták – írta honlapján a rendőrség. A nő rablás és más bűncselekmények miatt kapott 5 év fegyház és 7 hónap börtönbüntetést – írták. A tájékoztatás szerint a bűncselekmények súlyossága miatt a legkeresettebb bűnözők top 50-es listájába is bekerült.Több mint százmillió forintnyi értéket lopott egy betörő
Sorozatos betörésekkel 109,5 millió forint értékben lopott el főként készpénzt, ékszereket és elektronikai eszközöket egy férfi Budapesten és az ország 14 megyéjében 2017 és 2020 között – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség kedden az MTI-t. A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi többszörös és különös visszaesőnek számít, korábban is vagyon elleni bűncselekményeket követett el.Többszörösen körözött férfira csaptak le a rendőrök (Videó)
Bujkált az egyenruhások elől a 41 éves B. Zsolt, akit különböző bűncselekmények elkövetése miatt letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, ám nem vonult börtönbe. A Győri Rendőrkapitányság felderítőinek tudomására jutott, hogy egy 2020. október 22-e óta körözés alatt álló férfit többször is láttak egy téti ház környékén.Ajánljuk még