Pesti Srácok

Egy vállalkozó jelentette fel állítólag az őrizetbe vett városi rendőrkapitányt

Egy vállalkozó jelentette fel állítólag az őrizetbe vett városi rendőrkapitányt

Sajtóhírek szerint őrizetbe vették Váczi Attila ezredest, a Győri Rendőrkapitányság vezetőjét. A történet mögött korrupciós ügy lehet. Felettesei korábban egyébként elismerték Váczi Attila kvalitásait és kiemelkedő munkáját.

A Magyar Nemzet arról értesült, hogy egy vállalkozó jelentette fel Váczi Attilát, a Győri Rendőrkapitányság vezetőjét, valamint emellett egy korrupciós ügy is felsejlik a történetben. A megalapozott gyanú azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ezredes el is követte a bűncselekményt. Váczi előélete ugyanis egyáltalán nem utal sem korrupcióra, sem bármilyen bűncselekmény elkövetésére.

Még 1992-ben éppen a győri kapitányságra szerelt fel kezdő rendőrként, azóta végigjárta a ranglétrát, de mindvégig Győr-Sopron-Moson vármegyében szolgált. A megyei rendőrfőkapitányságról került vissza a városi kapitányságra, ahol 2015-ben nevezték ki első számú vezetőnek. Felettesei is elismerték Váczi Attila kvalitásait és kiemelkedő munkáját, 2020-ban idő előtt ezredessé nevezték ki. Rendkívüli munkabírású, jó vezetőnek tartják a kollégái, akik döbbenten szembesültek pénteken a nyomozó ügyészi demonstrációval, amikor bilincsben elvitték Váczi Attilát, majd a helyettese jelenlétében átkutatták az irodáját. A kapitányság vezetését egyébként a helyettes vette át.

Forrás: Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.