Pesti Srácok

Ennyi volt: leváltották Jakab Pétert a Jobbik-frakció éléről is – Végül ő lett az "ülő veréb"

Ennyi volt: leváltották Jakab Pétert a Jobbik-frakció éléről is – Végül ő lett az "ülő veréb"

Miután a Jobbik elnöke lemondott a párt vezetéséről, úgy tűnt, a frakcióvezetői székét még viheti tovább. Erre utalt a Jobbik új elnökének, Gyöngyösi Mártonnak a nyilatkozata is, amelyben úgy fogalmazott, szeretnék a konfliktusokat a pártban elsimítani és továbbra is számítanak Jakab frakcióvezetői munkájára. Eddig. A párt mai közleményében azonban már az áll, hogy a mai ülésén a frakció vezetésének jogát átadták Lukács László Györgynek, továbbá általános frakcióvezető-helyettesnek Brenner Kolomant, frakcióvezető-helyettesnek pedig Sas Zoltánt választották. Jakab szerint a leváltásával "a Fidesz vágyát teljesítette a párt". A hordószónok bukása apropóján felidézzük Jakab Péter fenyegetőzését, amikor az ATV-ben tavaly szeptemberben megrendezett előválasztási vitán Dobrev Klárát és Márki-Zay Pétert túllicitálva igyekezett börtönt és könnyeket ígérni mindenkinek, akinek az államhoz és a Fideszhez bármi köze is van. Nem jött be...

Teljesen kigolyózták a Jobbikból a párt korábbi elnökét, Jakab Pétert, aki négy évig vezethette a megmaradt pártot, amiből regnálása alatt több, meghatározó politikus is rossz szájízzel távozott. Többek között Varga-Damm Andrea, aki már akkor elmondta, hogy a Jobbikot és annak elnökét az orránál fogva vezeti Molnár Enikő, a Jakab élettársává avanzsált kommunikációs vezető. A volt elnök, Sneider Tamás is ekkor lépett ki és Farkas Gergely is. A közleményben a Jobbik most azt írja:

Jakab Péter Facebook-posztban reagált a leváltásra. Szerinte ezzel a Fidesz vágyát teljesítették.

PestiSracok facebook image

"Ott fognak ülni az irodám előtt, mint a verebek" – ígérte Jakab Péter az ATV-ben szeptemberben

Forrás: PestiSrácok.hu, Index; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.