Akár ki is végezhetik az Azov-ezred tagjait
Akár halálbüntetéssel is sújthatják az ukrán Azov-ezred tagjait, akik Mariupol városában megadták magukat – közölte hétfőn Jurij Szirovatko. A Donyecki Népköztársaság igazságügyi minisztere szerint az Azov-ezred terrorszervezetnek tekinthető.Orbán Viktor: Megszületett a megállapodás, Magyarország mentesül az olajembargó alól! (Frissítve!)
Úgy látszik, elkönyvelhetjük, hogy az uniós vezetők módszere az, hogy megvárják, míg Orbán Viktor kiáll a saját országa érdekeiért, aztán szépen csendben beállnak mögé. Erre utal az is, hogy a hatodik szankciós csomag körül kialakult vita során röviddel azt követően, hogy az osztrák kancellár támogatást ígért Magyarországnak az olajembargó ügyében, a cseh miniszterelnök is kijelentette, hogy elutasítja az újabb megszorító intézkedéseket. Frissítés: Orbán Viktor kedd hajnalban a Facebook-oldalán közölte, hogy megszületett a megállapodás, Magyarország mentesül az olajembargó alól!Mostantól Láng Zsolt felel Budapest és Pest megye fejlesztéséért
A közép-magyarországi régióval kiegészülve az eddigi négy helyett öt kormánybiztos felel az egyes régiók komplex gazdaságfejlesztéséért a jövőben – jelentette be hétfőn Navracsics Tibor. Láng Zsolt fog felelni a a közép-magyarországi zónáért, a budapesti Fidesz Facebook-oldalán számolt be a hírről.Németországban több mint duplájára nőtt tavaly a gyermekpornográf felvételek terjesztésének mértéke
A német rendőrség közleménye szerint Németországban több mint duplájára nőtt tavaly a gyermekpornográf felvételek terjesztésének mértéke. A tájékoztatás szerint az európai számítógépes szervereken a gyermekpornográf tartalmak terjesztésének igazi csomópontjai alakultak ki.Etikai eljárást kezdeményeznek Jakab Péter ellen
Folytatódik a Jobbik összeomlása. A párt elnökségének láthatóan nem tetszik, hogy Jakab Péter kizárással fenyegette meg Potocskáné Kőrösi Anitát. A válaszra nem is kellett sokat várni: Varga Zoltán Péter, a Jobbik dunakeszi szervezetének elnöke közösségi oldalán jelentette be, hogy etikai eljárást kezdeményez a párt elnöke ellen.Nemlétező jogszabályra hivatkozva akarja Magyarországot kizáratni a döntéshozatalból egy német EP-képviselő
Ilyen a demokrácia, ilyen a jogállam. A németek mindent megtennének, hogy kizárják hazánkat az uniós döntéshozatalból. Daniel Freund baloldali képviselő egyenesen azt követelte, hogy ne engedjék Orbán Viktort felszólalni az Európai Tanács ülésén. Mindezt pedig, mint ahogy Rétvári Bence rávilágított, egy nemlétező jogszabályra alapozná.Ötezer dollár egy életért – Ennyiért engedné ki az ukrán belügyminisztérium a hadköteles férfiakat az országól
Ukrajnában mindennek ára van, most már az emberi életnek is. Bár a hadköteles férfiak valószínűleg eddig is meg tudták oldani „kerülő utakon”, hogy elhagyhassák az országot, Viktor Andrusziv, a belügyminiszter tanácsadója legújabb bejelentésében már arról beszélt: intézményesíteni kellene ezt a rendszert, és egy bizonyos összeg befizetése mellett bárki átléphetne a határon.Álhír. Még valamit? – Így adott K.O.-t a Euronews riporterének Orbán (Videó)
A fideszes politikusok munkájának egy elég nagy hányadát a baloldali újságírókkal folytatott gyógypedagógiai foglakozások teszik ki. A brüsszeli EU-csúcson ennek jegyében aratott kiütéses győzelmet a Euronews riporterével szemben Orbán Viktor.Jakab ki akarja záratni Potocskánét a Jobbikból
Egyre inkább egy klisés filmsorozatra emlékeztetnek a Jobbik belső hatalmi harcai. Bár Jakab Péter továbbra is a párt elnöke, a kiszivárgott információk szerint a Jobbik vezetése közel sem elégedett a munkájával. Ennek az ellentétnek a legnagyobb megnyilvánulása az volt, amikor pár napja napvilágot látott, hogy Potocskáné Kőrösi Anita puccsara készül a pártelnök ellen. Jakab azonban továbbra is vasmarokkal tartja fogva a pártját, és már el is készült a terv, amivel bosszút állhat helyettesén: a Jobbik elnöke hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés kísérlete miatt feljelentést tesz Potocskáné ellen.Von der Leyen nem számít rá, hogy a csúcson megállapodás születik a hatodik szankciós csomagról
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfő délután, az uniós tagállamok vezetőinek kétnapos brüsszeli tanácskozására érkezve jelentette ki, hogy nem számít rá, hogy a csúcson megállapodás születik a hatodik szankciós csomagról, de bízik abban, hogy a tanácskozás után sikerül eldönteni a kérdést. Von der Leyennel ellentétben Mark Rutte szerint a szankciós csomag akkor is sikeres lesz, ha az olajembargóról nem születik döntés.Kezdetét vette a tagállami vezetők csúcstalálkozója
Megkezdődött az uniós tagországok vezetőinek soron kívüli, kétnapos csúcstalálkozója, amelynek középpontjában Oroszország Ukrajna elleni háborújának helyzete, valamint védelmi, energiaügyi és élelmezésbiztonsági kérdések állnak. Mivel az élelmezésbiztonsági kérdések elsősorban az afrikai országokat érintik, a megbeszélésen részt vesz Macky Sall szenegáli államfő, az Afrikai Unió elnöke.Szijjártó: vezesse afrikai szakember a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alapot!
Szijjártó Péter az orosz–ukrán háború nyomán kialakuló, elsősorban Afrikát sújtó élelmezési válságról tárgyalt Raychelle Omamo kenyai külügyminiszterrel. A tárcavezető a megbeszélést követően közzétett Facebook-bejegyzésében jelentette ki, hogy a magyar kormány támogatná, hogy afrikai szakember kerüljön a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap, az ENSZ szakosított szervezete élére.Orbán Viktor szerint garanciákra van szükség a vezetéken érkező olaj embargó alóli kivételére (Videó!)
Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcstalálkozón jelentette ki, hogy Magyarországnak jó az a megoldás, amelyet az Európai Tanács választani kíván, hogy az embargó a tengeri szállításon érkező, Oroszországból érkező olajra terjedjen ki, a vezetéken érkezőre pedig ne, azonban a miniszterelnök szerint a lépés csak garanciákkal együtt elfogadható.Kínában is demográfiai katasztrófa fenyeget az „egykézés” következtében
Elég hihetetlen azt állítani egy 1,4 milliárd fős országról, hogy nem születik benne elég gyermek. Pedig ma ez a helyzet, a probléma néhány évtized alatt alakult ki, természetesen politikai döntés következtében. A helyzet kezelése érdekében most már sok mindennel kísérleteznek, de egyelőre kevés sikerrel: 2017 óta egyre csökken a munkaképes korú kínaiak száma, ami az olcsó, szorgalmas és nagy létszámban dolgozó munkaerőre alapozott gazdasági növekedési modell végét jelentheti. A nagycsaládi együttműködésen alapuló kínai kultúrában pedig a létezés alapvető keretei semmisülnek meg ennek következtében.Román–magyar együttműködéssel javították a Maros alsó szakaszának árvízi biztonságát
Román–magyar együttműködéssel, a határ mindkét oldalán uniós támogatással megvalósított fejlesztésekkel javították a Maros alsó szakaszának árvízi biztonságát.Fidesz: ez most az ország és a rezsicsökkentés védelmének ideje
A Fidesz közleményben állt ki a rezsicsökkentés mellett, a lakosságsegítő intézkedés ugyanis továbbra is szúrja a Gyurcsány-párt és szövetségesei szemét. Ne legyenek kétségeink: a baloldalon semmi sem változik, továbbra sem törődnek a magyarok érdekeivel.Olajoshordókkal tüntetett a parlament előtt a Greenpeace (Videó)
Most aztán megbukik a kormány: a Greenpeace három aktivistával és néhány olajoshordóval tüntetett az olajembargóért a parlament előtt. A zöldszervezet mi mást is képviselhetett volna, mint a baloldali narratívát, miszerint ha leállítjuk az orosz olaj felvásárlását, akkor Putyin biztosan leállítja az offenzívát. Az persze nem zavarja őket, hogy nemcsak Magyarország ellenzi az embargó bevezetését, de példának okáért a zöldek mintademokráciája, Németország is.Ajánljuk még

























