Pesti Srácok

Etikai eljárást kezdeményeznek Jakab Péter ellen

null

Folytatódik a Jobbik összeomlása. A párt elnökségének láthatóan nem tetszik, hogy Jakab Péter kizárással fenyegette meg Potocskáné Kőrösi Anitát. A válaszra nem is kellett sokat várni: Varga Zoltán Péter, a Jobbik dunakeszi szervezetének elnöke közösségi oldalán jelentette be, hogy etikai eljárást kezdeményez a párt elnöke ellen.

– írja legújabb Facebook-bejegyzésében Varga Zoltán Péter. A Jobbik dunakeszi szervezetének elnöke kifejtette: pártja jelenlegi irányában nem hisz, így hetek óta folytat „egyeztetéseket a továbbiakról”. Kitért arra, hogy ennek kapcsán mérlegelt a mandátuma sorsáról és a közeljövőben tájékoztatta volna döntéséről a Jobbik elnökségét, ám mindezt felülírta, hogy Jakab Péter pártelnök etikai eljárást kezdeményez Potocskáné Kőrösi Anitával, a párt elnökhelyettesével szemben. A vidéki szervezet elnöke azt is nehezményezi, hogy a Jobbik első embere korábban még kiállt amellett, hogy a párt belső életét, konfliktusait nem az ország nyilvánossága előtt kell folytatni, most azonban ezzel ellentétesen cselekedett – írja a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

– zárta gondolatait Varga Zoltán Péter.

Forrás: Magyar Nemzet/Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu