etikai eljárás
Etikai eljárást kezdeményeznek Jakab Péter ellen
Folytatódik a Jobbik összeomlása. A párt elnökségének láthatóan nem tetszik, hogy Jakab Péter kizárással fenyegette meg Potocskáné Kőrösi Anitát. A válaszra nem is kellett sokat várni: Varga Zoltán Péter, a Jobbik dunakeszi szervezetének elnöke közösségi oldalán jelentette be, hogy etikai eljárást kezdeményez a párt elnöke ellen.Jakab Péter ellen etikai eljárást kezdeményeztek saját párttársai, akik már egy éve tudhattak házasságtörő viszonyáról
Egy kiszivárgott levél szerint a Jobbik újpesti alapszervezete etikai vizsgálatot kezdeményezett Jakab Péter és kabinetfőnöke ellen. A nyilvánosságra került anyagok szerint a pártban már egy éve tudnak a pártelnök és kabinetfőnöke házasságtörő viszonyáról, amelyhez a gyanú szerint egy, a párt által bérelt ingatlan szolgált mindeddig zavartalan helyszínül – írta a bors.hu.Nem indul etikai eljárás a Pride-ra kilátogató jobbikos ellen
Csütörtökön portálunk beszámolt róla, hogy etikai eljárást kezdeményeztek a Jobbikban a Pride-ra kilátogató politikusuk, Bereczki Miklós ellen. Mint utóbb kiderült, az információ hamis volt, hogy etikai vizsgálat indul a pártban Bereczkivel szemben. Tény, hogy Bereczkivel szemben a Jobbik két tagja etikai vizsgálatot kezdeményezett, azonban a Jobbik azóta az Index megkeresésére közleményben tudatta: nem indítanak etikai vizsgálatot Bereczki Miklós ellen.Egymásnak feszülnek a jobbikosok: etikai eljárást kezdeményeztek a Pride-on vonuló társuk ellen
A Jobbik újpesti képviselője, a korábban turisták és fidelitasos aktivisták megverése miatt bíróság előtt álló Szabó Balázs kezdeményezett etikai vizsgálatot párttársa, a párt soroksári alapszervezetének elnökével, Bereczki Miklóssal szemben, mert szerinte vétett az alapszabály ellen azzal, hogy felvonult a rendezvényen. Ám nemcsak ő, hanem a Jobbik korábbi kapuvári vezetője is ott volt, aki még a Pesti TV riporterét is inzultálta. Úgy tűnik, úgy változnak a jobbikosok, ahogyan a szél fúj éppen.Etikai és fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett Hadházyékkal szemben Fülöp Erik
A mai napon hivatalos úton etikai és fegyelmi vizsgálat lefolytatását kérvényeztem a Magyar Állatorvosi Kamara Országos Etikai bizottságánál Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Vass Péter, Szigetvár polgármestere ellen összeférhetetlenség és súlyos etikai vétség gyanúja miatt – írta kedden kiadott közleményében Fülöp Erik.Az Állatorvosi Kamara elnökének javaslatára etikai eljárást indíttatott Hadházy ellen Budai Gyula
Etikai eljárást indíttatott Hadházy Ákos ellen Budai Gyula, azt követően, hogy kérdéseire a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke azt írta: Hadházy praxisának ügye etikai kérdés, amennyiben a Fidesz országgyűlési képviselője úgy gondolja, hogy Hadházy etikai szabályt sértett, kezdeményezze a vizsgálatot. A PestiSrácok.hu buktatta le a politikai kalandor lódoktort, hogy hazudott a vagyonnyilatkozatában, amikor azt írta felelőssége teljes tudatában, hogy állatorvosi foglalkozását szünetelteti, amelyre egyébként az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény is kötelezi. A Nébih közérdekű adatigénylésünkre küldött válaszából derült ki, hogy tavaly január óta Hadházy a saját pecsétjével százegy kutyaútlevelet állított ki, amelyek regisztrálása egyébként az érintett állatorvosnak is pénzbe kerül. Több olyan állatvédőknek kiállított kórlapot és számlát is bemutattunk, amelyeket személyesen Hadházy, illetve a Hadházy-Vet Kft jegyez. Budai Gyula a dokumentumok alapján fordult a Magyar Állatorvosi Kamarához és firtatta, jogszerűen használja-e egyéni bélyegzőjét Hadházy Ákos és folytatja állatorvosi tevékenységét úgy, hogy foglalkozását hivatalosan szünetelteti.Etikai panaszt nyújtottak be Hadházy Ákos ellen "minősíthetetlen viselkedése" miatt
Panaszt nyújtott be két állatorvos Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, eredeti szakmája szerint állatorvos ellen az MTVA Kunigunda utcai székházában tanúsított magatartása miatt a Magyar Állatorvosi Kamara Etikai Bizottságához. Az etikai eljárást kezdeményező dokumentumot egyik aláírója, Szinesi András állatorvos juttatta el pénteken a sajtóhoz.Tovább fenyegetőzik a város költségvetését önsegélyező pénztárként működtető ácsi polgármester (PS-videó!)
Több mint ötvenmillió forintért felújított, omladozó orvosi rendelő, néhány autót befogadni képes, harmincmilliós parkoló, másfél méter magas gyommal benőtt, egyébként üres, 4,3 millió forintért körbekerített uniós szabványúnak kikiáltott játszótér – ezekhez hasonló, erősen kamuszagú beruházások jellemzik a Komárom-Esztergom megyei Ácson az utóbbi időkben a minősíthetetlen viselkedéséről elhíresült Lakatos Béla polgármesterségét. Az üzlet ugyanakkor a jelek szerint jövedelmező, és az esetek többségében a szálak a kisváros vezetésének érdekeltségi köreiben érnek össze. Úgy tűnik a több mint hétezres lélekszámú település költségvetését Lakatosék egyfajta önsegélyező rendszerként működtetik. Pénteken megjelent helyszíni tudósításunk hatására a polgármester ismét megfenyegette az egyik önkormányzati képviselőt. mert nyilatkozni mert portálunknak.Ajánljuk még














