Pesti Srácok

Amikor hatalmon voltak, politikai célokra használták a titkosszolgálatokat – Most megfigyelést emlegetnek Gyurcsányék

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 28.
A baloldal képmutatásának talán nincs is jobb példája, mint Gyurcsány Ferenc és pártja. A bukott miniszterelnök kormányzása alatt konkrétan a titkosszolgálattal figyeltette meg a Fideszt, és mindent megtett, hogy politikai ellenfeleit ellehetetlenítse, most pedig éppen ezzel vádolják alaptalanul a kormányt.

Életbe léptek a fogyasztókat védő új szabályok

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 28.
Életbe léptek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok törvényi szabályozásának új, az eddigieknél szigorúbb rendelkezései szombaton – hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hivatal tájékoztatása szerint uniós szintű fogyasztóvédelmi változások következményeként szigorodtak Magyarországon is egyes rendelkezések. A változások révén az eddigieknél erősebben védik a fogyasztók érdekeit egyebek mellett az akciós árak feltüntetése, illetve a vásárlói értékelések és fogyasztói vélemények megjelenítésének terén.

A hülyeség nem tart örökké, a normalitást nem lehet kiölni az emberekből – Politikai Hobbista Deutsch Tamással (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 28.
Az egész világot megrázták az elmúlt napokban történt áruházi, illetve iskolai lövöldözések Amerikában: előbbinél 10 idős embert, utóbbinál 19 általános iskolás gyereket lőtt le egy-egy 18 éves ámokfutó. Az amerikai baloldal és a cselédsajtója természetesen azonnal politikai kérdést kreál, és kihasználja a jogos gyászt, értetlenséget és dühöt. Nem arról beszélnek, hogy erősíteni kell a rendőrséget, hogy szigorúbban fellépni a bűnözőkkel szemben, hogy a hatóság előtt ismert gyanús egyénekre fokozottan kell figyelni, vagy hogy a problémás gyerekekkel foglalkozni kell.

A berlini ukrán nagykövet szerint Németország cserbenhagyta Ukrajnát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 27.
Furcsa irányt vett az ukrán külpolitika, röviddel azután, hogy az elnöki tanácsadó keresetlen szavakkal küldte a fenébe nyugati szövetségeseit és Henry Kissingert "halállistára" tették a szélsőjobboldali csoportok, a berlini nagykövet Németországot bírálta. Andrij Melnyknek nem tetszett Olaf Scholz davosi beszéde, szerinte a német kancellár ugyanis cserbenhagyta Ukrajnát.

Kissinger is felkerült az ukrán szélsőjobbos halállistára

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 27.
Az ukrán szélsőjobb jelenleg legnagyobb feladatának azt tekinti, hogy minél több fronton ellenségeket szerezzen. Nem elég nekik az oroszokkal vívott háború, igyekeznek a Nyugatot is felháborítani, így került fel halállistájukra Orbán Viktor és Gerhard Schröder (és egy tizennégy éves orosz kislány) után Henry Kissinger is. Az Egyesült Államok volt külügyminiszterének „bűne” az, hogy azt merte állítani: Ukrajnának területi engedményeket kell tennie Oroszország felé.

Moszkva az amerikai finanszírozású nigériai laboratóriumok kivizsgálására szólította fel a WHO-t a majomhimlő kapcsán

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 27.
Igor Kirillov, az orosz fegyveres erők sugárzás-, vegyi- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka pénteki sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy legalább négy amerikai ellenőrzésű biolaboratórium működik Nigériában, ahonnan a majomhimlő kórokozójának világszerte terjedő nyugat-afrikai törzse származik, ezért Oroszország felszólítja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetését, hogy vizsgálja ki ezek működését.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.