Pesti Srácok

Moszkva az amerikai finanszírozású nigériai laboratóriumok kivizsgálására szólította fel a WHO-t a majomhimlő kapcsán

null

Igor Kirillov, az orosz fegyveres erők sugárzás-, vegyi- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka pénteki sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy legalább négy amerikai ellenőrzésű biolaboratórium működik Nigériában, ahonnan a majomhimlő kórokozójának világszerte terjedő nyugat-afrikai törzse származik, ezért Oroszország felszólítja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetését, hogy vizsgálja ki ezek működését.

A tábornok szerint Abujában két, Zariában és Lagosban pedig egy-egy, az Egyesült Államok által ellenőrzött biolaboratórium működik.

– mondta. Kirillov azt hangoztatta, hogy az Ukrajna elleni invázió során az ukrajnai biolaboratóriumokban amerikai oktatóanyagokat találtak a himlőjárványok esetén alkalmazandó vészhelyzeti reagálásról. Hangot adott gyanújának, hogy a Pentagon érdeklődése e fertőzés iránt nem véletlen, mert a himlő kórokozójának visszatérése globális katasztrófát okozhatna. Rámutatott, hogy az amerikai védelmi minisztérium 2003-ban kidolgozott egy himlő elleni védőoltási programot, amely a katonák, a diplomaták és az egészségügyi dolgozók számára kötelező. Ez szerinte arra utal, hogy az Egyesült Államok a himlővírust "harcászati felhasználásra szánt, kiemelt patogén biológiai ágensnek tekinti, és a jelenleg végzett vakcinázási tevékenység célja saját katonai kontingenseinek védelme". Furcsa, szakértői ellenőrzést igénylő egybeesésnek nevezte, hogy európai és amerikai médiajelentések szerint a tavalyi müncheni biztonsági konferencián, a koronavírus-világjárvány közepén napirendre került egy, a majomhimlő-vírus új törzse által okozott járvány elleni küzdelem forgatókönyve. Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a múlt héten emlékeztetett rá, hogy a himlő elleni védőoltás 1980-ig kötelező volt a Szovjetunióban, így lakosság egy része most is immunis Oroszországban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/SZERGEJ CSIRIKOV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.