Vizsgálat indult az Apple titkos adatgyűjtésének ügyében
Belső vizsgálatot indít az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma egy korábbi titkos adatgyűjtés miatt, amelynek keretében egy szivárogtatási vizsgálat során a tárca úgynevezett metaadatokat gyűjtött be az Apple amerikai vállalaton keresztül demokrata törvényhozókról és újságírókról – jelentette be pénteki közleményében Michael Horowitz, a minisztérium főfelügyelője.Dobrev Klára piacozni ment szombat reggel – Éhgyomorra kampányolt egyet Gy. Németh Erzsébet és Molnár Gyula mellett
Újbudaiak, fantasztikusak vagytok! – kezdi legújabb bejegyzését Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje. Dobrev úgy tűnik, nem tudott aludni szombat reggel, és elment egyet piacozni. No, de nem ám azért, hogy zöldséget vásároljon az ebédhez, hanem azért, hogy éhgyomorra kampányoljon egyet Gy. Németh Erzsébet és Molnár Gyula mellett.Luka Modric: Horvátország nem fog térdelni
Luka Modric, a horvát válogatott aranylabdás csapatkapitánya elmondta: a válogatott játékosai nem fognak térdelni a mérkőzéseket megelőzően.Gyurcsány egészségügyi szakpolitikusa, László Imre bezáratná a kórházak felét
László Imre, a DK egészségügyi "szakembere" arról beszélt az ATV-ben, hogy indokolatlanul sok kórház működik az országban, ezért a százhatvanból legalább hetvenet be kellene zárni. Persze a vizitdíj atyjának párttársától ez egyáltalán nem meglepő. És az sem meglepő, hogy eközben az ellenzék folyamatosan hisztizik minden kórházfelújításnál, fejlesztésnél, béremelésnél. Hiszen számukra a jó kórház a bezárt kórház. Aztán jöhet a magánegészségügy. Feltehetjük a kérdést: kibírta volna a járványt egy fele ekkora egészségügy? Ne felejtse elmondani ellenzéki szavazó felebarátainak, hogy az ellenzék bezárná a kórházak majdnem felét.Kazahsztán érvényesnek ismerte el a magyar védettségi igazolványt
A kazahsztáni hatóságok bejelentették, hogy elfogadják a magyar, a thaiföldi és a mongol védettségi igazolványt, oltási útlevelet – derült ki az egészségügyi miniszterhelyettes, Erlan Kijaszov országos tisztifőorvos által szombaton kiadott rendeletéből.Mosóczi László: az tud előre tekinteni, aki ismeri és tiszteli a múltját
Csak az tud előre tekinteni, aki ismeri és tiszteli a múltját – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Jászberényben, ahová szombaton, egy nosztalgia gőzösön megérkeztek a koronázási ékszerek hiteles másolatai.Az érettségi ünnepségen szólította dzsihádra a tanulókat egy amerikai középiskola igazgatósági tagja
Nem mindennapi akcióval köszöntötte az érettségizőket egy amerikai középiskola igazgatósági tagja. Abrar Omeish azt mondta a középiskolásoknak, hogy most, amint belépnek a „kapitalizmus” és a „fehér felsőbbrendűség” világába, emlékezzenek a „dzsihádra”, és utasítsák el az objektivitást és a semlegességet.Az MSZP jelöltjeként a DK frakciójának tagja lesz Molnár Gyula, a szocialisták egyik volt elnöke, ha nyer 2022-ben – ki érti ezt?
A DK színeiben indul Újbudán Molnár Gyula, a kerület egykori polgármestere, így amennyiben az előválasztáson és 2022-ben is nyer, úgy az egykor az MSZP elnökeként tevékenykedő Molnár a Demokratikus Koalíció frakciójában foglalhat majd helyet. Végül is Gyurcsány is az MSZP elnöke volt, talán még Tóth Bertalant is befogadják egyszer. (Tudják, ő az MSZP egyik társelnöke most. Valószínűleg a férfi társelnök, habár haladóéknál ezt sosem tudhatjuk.)A németek most értek ide – A hónap végétől használhatják a védettséget igazoló applikációt
Bevezetik Németországban az okostelefonra fejlesztett védettségi igazolást, amellyel az Európai Unió teljes területén tanúsítható a védettség az új típusú koronavírus által okozott betegséggel szemben – írja a Magyar Hírlap.A Fidelitas tagjai vizet osztottak a dugóban ragadt autósoknak
Bár Karácsony Gergely szerint az, akit zavar a dugó, inkább menjen gyalog, vannak még, akik komolyan veszik a budapestiek problémáit. A Fidelitas tagjai közösségi oldalukon számoltak be legújabb akciójukról, amelynek során vizet osztottak a dugóban ragadt fővárosi autósoknak.Hétfőtől ismét teljes nyitvatartással működik három átkelő a szerb–magyar határon
Hétfőtől ismét teljes nyitvatartással működik három átkelő a szerb–magyar határon – közölte honlapján a rendőrség szombaton.Karácsonyék dolgoznak: még nagyobb zűr várható a fővárosi közlekedésben
Az autósokat ellenségnek tekintő főpolgármester legújabb közlekedésszervezési elképzelései miatt akár egész napos dugók is kialakulhatnak a városban. A Magyar Nemzet Tarlós Istvánt kérdezte a főváros balliberális vezetésének elmúlt egy évet jellemző halogató politikájáról.Kilátóval és új turistaútvonallal fejlődik Somogy megye turizmusa
Kilátó építésével, faszerkezetű híd felújításával, valamint gyalogos turistaútvonal fejlesztésével növelik Balatonberény, Kaposvár és Kereki turisztikai vonzerejét; az ez év végéig tartó beruházásra mintegy kétszáztizenötmillió forintot költenek – közölte a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.Megválasztották az ENSZ BT öt új nem állandó tagját
Az ENSZ Közgyűlése Albániát, Brazíliát, Gabont, Ghánát és az Egyesült Arab Emírségeket választotta meg pénteken a világszervezet Biztonsági Tanácsa (BT) nem állandó új tagjainak a 2022 januárjától kezdődő kétéves időszakra.A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már most is alkalmazható
A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már alkalmazható, június 10-től ugyanis többféle jövedelem vált adómentessé, és megnőtt az egyetemeket támogató cégek adókedvezménye is. Az energiaellátók már az idei évre alkalmazhatják a kedvező veszteség elszámolási szabályokat, és már az idén fehéredhet a kriptopiac is – közölte Izer Norbert.A texasi kormányzó nem adja fel – Tovább építené a határfalat
Greg Abbott texasi kormányzó tovább folytatná a Donald Trump korábbi amerikai elnök által megkezdett mexikói határfal építését. Az erről szóló terveket a jövő héten fogják hivatalosan ismertetni – közölte Abbott csütörtök este sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a rendőrség is további forrásokat kap, hogy az illegális bevándorlókat elfogják.Ruszin-Szendi Romulusz: a hadsereg fejlesztésének nincs céldátuma
A hadsereg fejlesztésének nincs céldátuma, ami zajlik, az egy lezárhatatlan folyamat része – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség közelmúltban kinevezett parancsnoka a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely a szombati számban jelent meg.Ajánljuk még

























