Pesti Srácok

A texasi kormányzó nem adja fel – Tovább építené a határfalat

A texasi kormányzó nem adja fel – Tovább építené a határfalat

Greg Abbott texasi kormányzó tovább folytatná a Donald Trump korábbi amerikai elnök által megkezdett mexikói határfal építését. Az erről szóló terveket a jövő héten fogják hivatalosan ismertetni – közölte Abbott csütörtök este sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a rendőrség is további forrásokat kap, hogy az illegális bevándorlókat elfogják.

A republikánus kormányzó, aki már korábban is követelte, hogy Joe Biden amerikai elnök állítsa vissza elődje, Donald Trump bevándorlási intézkedéseit, a terveire vonatkozó részleteket nem osztott meg. Ugyanakkor szakértők vitatják a projekt megvalósíthatóságát, tekintettel arra, hogy több határszakasz is a szövetségi kormány tulajdonában, illetve magánemberek kezében van. A Biden-kormány éppen pénteken ismertette, hogy a Trump által falépítésre átcsoportosított 2,2 milliárd dollárt az eredeti elképzeléseknek megfelelően a hadsereg 66 építési projektjére költik el bel- és külföldön.

Trump 2016-os választási kampányának központi elemét képezte az illegális bevándorlás visszaszorítását szolgáló határfal építése az Egyesült Államok 3200 kilométer hosszú déli határán. Elnöksége utolsó napjaiban, idén január 13-án, a déli határfal texasi Alamóban lévő szakaszánál tett látogatásán hatalmas sikertörténetként könyvelte el ez irányú törekvéseit. Az amerikai kongresszus azonban megtagadta tőle az ehhez szükséges forrásokat, mire Trump szükséghelyzetet hirdetett a határon, hogy felszabadítsa a védelmi minisztérium forrásait a falépítéshez. Az építési munkálatokat Biden január 20-i hivatalba lépésével leállították, amit Mexikó üdvözölt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Joebeth Terriquez

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.