Pesti Srácok

Varga Judit: a közeljövőben születhet ítélet a Sargentini-jelentés megsemmisítése ügyében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 30.
Az Európai Unió Bírósága hétfőn tárgyalja Magyarország megsemmisítési keresetét a jogsértő szavazatszámítással elfogadott Sargentini-jelentéssel szemben; a precedens értékű ügyben az év végén vagy a jövő év elején születhet ítélet - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szanyi Tibor: az MSZP és a Jobbik a mostani állapotukban teljesen feleslegesek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 30.
Szanyi Tiborral készített interjút a Magyar Hang, ahol Szanyi elmondta, hogy "Nem tudatos törekvés volt" az, hogy új pártjuknak az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, vagyis az Iszomm nevet adták. Az MSZP-t nemrég elhagyó politikus elmondta a lapnak, hogy az új pártnak nincs hivatalos rövidítése, és a sajtó "aggatta" rájuk ezt a mozaikszót. Szanyi bízik abban, hogy az emberek majd leszoknak erről a megnevezésről, hiszen "a Magyar Szocialista Pártot sem hívják Maszopnak". Szanyi egy korábbi interjúban arról is beszélt, hogy az MSZP és a Jobbik a mostani állapotában teljesen feleslegesek.

Akkora a sajtószabadság a seattle-i liberális mintaállamban, hogy be sem engedik az újságírókat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 30.
Június elején történt, hogy Seattle belvárosát fegyveresek kerítették hatalmukba, rendőröktől mentes “autonóm zónát” hirdetve. A rendőrség épületére spray-el ráírták: “A nép tulajdona”. Több helyen táblákat tettek ki “zsarumentes övezet” és “innen már nem az USA területe” feliratokkal. “Capitol Hill Autonóm Övezet (CHAZ)” – írták ki a tüntetők az általuk körülvett területre. Az autonóm zónában azóta már több erőszakos eset is történt, sőt halálos áldozatot is követelt már a BLM aktivisták által propagált anarchia. A Fox News most megpróbált bejutni az „autonóm zónába”, azonban a liberálisok mintaállamában akkora a sajtószabadság, hogy az erőszakos anarchisták be sem engedték a televízió stábját.

Koronavírus - Nincs újabb elhunyt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 30.
Mindössze 10 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4155 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 585 fő, 2692-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 878 fő. Az aktív fertőzöttek 38%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 169 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen - írja a koronavirus.gov.hu a kedd reggeli tájékoztatójában.

Hivatalos: Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztás első fordulóját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 30.
A szavazatok 43,5 százalékával nyerte meg Andrzej Duda jelenlegi államfő a lengyel elnökválasztás első fordulóját a kedden közölt hivatalos végeredmények szerint. A második fordulóban Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltjével mérkőzik meg, aki a voksok 30,46 százalékát szerezte meg.

Németh Athina-ügy: gondosan felépített baloldali kampány része volt a mentőápolós álvideó

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 30.
Lépésről lépésre, több héten keresztül építette fel a baloldali sajtó a Németh Athina nevű álmentő beszámolóira alapozott kormányellenes kampányát - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a csaló egyre színesebben előadott történetében folyamatosan nőtt a száma azoknak a betegeknek, akik állítólagosan életüket veszítették a koronavírus miatti „kórházkiürítések” során. Az álhírkampányba beszállt az MSZP is, valamint több külföldi sajtóorgánum is átvette Németh képtelenségeit.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.