A Fidesz kezdeményezi a testvérek közötti ajándékozás és öröklés illetékmentességét
A jövőben a testvérek is illetékmentesen ajándékozhatnának egymás között, illetve örökölhetnének egymástól – egy erről szóló törvényjavaslatot terjeszt Kósa Lajos és Novák Katalin, a Fidesz alelnökei az Országgyűlés elé.Tőkés László: Száz év alatt meg kellett tanulnunk zsákban táncolni
A trianoni békeszerződés óta eltelt száz év alatt a magyarságnak meg kellett tanulnia zsákban táncolni – jelentette ki keddi, kolozsvári sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.Magyarok is utazhatnak szerdától Csehországba és Szlovákiába
Szerdától kezdve a cseh, a szlovák és a magyar állampolgárok legfeljebb 48 órára, azaz két napra szabadon utazhatnak egymás országába anélkül, hogy negatív koronavírus-tesztre lenne szükségük, illetve karanténba kellene vonulniuk – közölte Tomás Petříček cseh külügyminiszter kedden, Prágában.Dermesztő pusztítást végeztek a tranzitzónában a „menekülő szír agysebészek” (galériával!)
Az Európai Bíróság közelmúltban meghozott politikai döntését követően a magyar kormány elrendelte a déli határnál található tranzitzónák azonnal kiürítését. Az életbe lépő szigorúbb bevándorlási adminisztrációs szabályok mellett a már a tranzitzónában lévőket az országban található menekülttáborokba szállították, az ő távozásukat követően azonban drámai felvételek jutottak el portálunkhoz a „háború elől menekülők” röszkei tranzitzónában művelt pusztításáról. A megdöbbentő képek kapcsán pedig érdemes megemlíteni, hogy a szétdobált, szétvert tárgyak mind a magyar állam, illetve a különböző segélyszervezetek révén jutottak oda. De ugye mindenki máshogy viszonyul az „ajándék lóhoz”.Az MSZP két örökmozgó energiabombája, Bangóné és Korózs vizsgálóbizottság segítségével derítené ki, hogy mennyit füllentettek a járvánnyal kapcsolatban
Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak feltárására, hogy hányan szenvedtek súlyos egészségkárosodást vagy haltak meg, mert a koronavírus-járvánnyal összefüggő kormányzati intézkedések miatt nem kaptak megfelelő egészségügyi ellátást – közölte Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője és Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke kedden, online sajtótájékoztatón.Hollik István: Május 26. két okból is nevezetes nap a magyarok számára
Nekünk Magyarország az első – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden, a Facebookra feltöltött videójában.Kocsis Máté az őszödi beszéd 14. évfordulóján üzent azoknak, akik 2000 után születtek
Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakcióvezetője közösségi oldalán osztotta meg a 2000 után születetteknek címzett üzenetét az őszödi beszéd 14. évfordulója alkalmából.Emmi: Sikeresen zárult a Köszönjük, Magyarország! program
Sikeresen zárult a Köszönjük, Magyarország! program: az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága a veszélyhelyzetre való tekintettel, az előadó-művészeti szféra támogatására 1 milliárd forintot csoportosított át a projektre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.Gazdaságélénkítő intézkedéseket helyezett kilátásba a kínai jegybank
Gazdaságélénkítő intézkedéseket helyezett kilátásba Ji Kang, a kínai jegybank elnöke egy kedden közzétett interjúban. A kínai tőzsdék emelkedéssel reagáltak a hírre.Jelentősen nő az önkormányzatok támogatása a benyújtott költségvetés szerint
Jelentősen több költségvetési forrás jut a helyi önkormányzatoknak 2021-ben: az idei nagyjából 739 milliárd forintos forrás helyett mintegy 857 milliárd forintból gazdálkodhatnak majd – derül ki a parlamentnek kedden benyújtott költségvetési javaslatból.Mi lesz a demokráciaféltőkkel? Ma fogadhatják el a különleges jogrend visszavonását (visszanézhető videó)
Ma elfogadhatja az országgyűlés a különleges jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot – jelentették be az operatív törzs sajtótájékoztatóján. A két hónapja tartó nemzetközi cirkusz, a diktatúrán és Orbán Viktor örökös diktatúráján való derpegés tehát azzal érhet véget, hogy a kormány – ahogy azt előzetesen ígérte – az országgyűlés döntése szerint addig tartja fenn a különleges jogrendet, amíg azt a járványhelyzet indokolja. A sajtótájékoztatón szintén elhangzott, hogy a kormány eddig 126 ezer munkahely megvédésében vállalt szerepet, és 70 ezer munkakeresőt támogat az újbóli munkába állásig.Kutyáját uszította a rendőrökre egy ittas szabolcsi férfi
Eljárás indult egy szabolcsi férfi ellen, aki ittasan bejelentést tett, majd a helyszínre érkező, jogszerűen intézkedő rendőrökre uszította a kutyáját múlt szombaton – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője kedden az MTI-t.Varga Mihály: 4,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány 2021-ben
A 2021-es költségvetési törvényjavaslatban a kormány azzal számol, hogy a gazdasági növekedés 4,8 százalék lesz, az infláció 3 százalék körül alakulhat – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, a parlamentben, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét.Századvég: A magyarok szerint sikeres a védekezés, de a veszély nem múlt el
Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány, illetve az ennek kezelésére irányuló kormányzati intézkedések kulcsszerepet töltöttek be az egyes országok közéletében. Magyarország sikerrel vette fel a küzdelmet a járvány első hullámával, de a veszély nem múlt el: a magyarok kétharmada a járvány visszatérésével számol ősszel vagy télen.Ígéretes demográfiai adatokról számolt be a KSH
Csökkent a természetes fogyás Magyarországon az első negyedévben, miközben kétszer annyi házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.Embercsempészeket vettek őrizetbe a rendőrök Baranyában
Embercsempészés kísérlete miatt két szír férfit vettek őrizetbe és hallgattak ki gyanúsítottként Baranya megyében – közölte a rendőrség a police.hu-n, kedden.Sajtóklub: Az őszödi beszédet ma már egy baráti körben Karácsony Gergely is elmondhatná
Ma van az őszödi beszéd 14. évfordulója. Az e heti Sajtóklubban Bayer Zsolt és vendégei, Huth Gergely, portálunk főszerkesztője, Gajdics Ottó, a Karc FM főszerkesztője és Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője felidézték Gyurcsány Ferenc felejthetetlen pillanatait.Ajánljuk még

























