Szijjártó Péter: ismét sikeres evakuációs műveletet hajtottunk végre
A biztonsági szempontok miatt, minden evakuációs műveletről csak annak lezárultával tudunk beszámolni. Ez ma megtörtént, így most már kijelenthető, hogy augusztus után ma ismét sikeres műveletet hajtottunk végre, ezúttal szlovák barátaink segítségével – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton délután. Már Hadházy is jogászokkal vizsgáltatja Magyar Péter büntetőjogi felelősségét a Diákhitel Központ gyanús szerződései miatt
Hadházy Ákos is szerint is enyhén szólva gyanúsak a szerződések, melyeket Magyar Péter a Diákhitel Központnál írt alá. A Tisza párt elnöke eddig mindenkinek nekiment, aki firtatni próbálta a mutyi-gyanús ügyet, talán ezért fordulhat elő, hogy Hadházy szerint Magyar és hívei reakciói is kérdéseket vetnek fel. Szentkirályi Alexandra: a Városliget nem irigykedő károgástól, hanem konstruktív építőmunkától lesz jobb (Videó)
A Városliget nem irigykedő károgástól, hanem konstruktív építőmunkától lesz jobb, szebb, zöldebb és egészségesebb – mondta Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.
'56-os hősök osztották ki Magyar Pétert (Videó)
Kiverte a biztosítékot Magyar Péter 1956-ot meggyaló legújabb terve a forradalom még élő hőseinél. Mint emlékezetes, a Tisza párt megpróbálja kisajátítani a szabadságharc jelképéül szolgáló lyukas zászlót, ennek kapcsán Tóth Ferenc, az 56-os Szövetség kőbányai elnöke kijelentette, hogy a zászlót a napi politikai csatározások mocsarába szigorúan tilos lehúzni. Veszélyesen nő a nemzetközi bűnbandák befolyása
A nemzetközi bűnszövetkezetek egyre növekvő befolyása miatt kongatta meg a vészharangot Jürgen Stock, az Interpol novemberben leköszönő főtitkára a német dpa hírügynökségnek New Yorkban adott interjúban. Őrizetbe vették Magyar erőszakra buzdító aktivistáját
Magyar Péter egyelőre hallgat arról, hogy lelepleződött az az erőszakos cselekményeket szervező akciócsoport amelyik több más törvénysértő akció mellett – fideszes politikusok arcképének elégetése, sajtótermékek megsemmisítése – mellett csákánnyal és fejszével akart rátámadni az MTVA székházára a szombat délutáni tüntetésen. Magyar Péter szerint az jelzi, hogy retteg a közmédia, hogy a tőlük független ATV-s műsorvezető elment nyaralni
Ha a kedves olvasó a címben nem látja az értelmet, ne aggódjon, nem önnel van a hiba, hanem a Tisza párt elnökével, aki kibogozhatatlan logikai menet alapján megfejtette, hogy ha egy ATV-s műsorvezető külföldre utazik, akkor az MTVA vezetése már menekül előtte, annak ellenére is, hogy az ATV-nek az ég világon semmi köze nincs az MTVA-hoz. A mentálgimnasztika ilyetén bravúrja már a kormánypártisággal nem vádolható Media1-nél is kiverte a biztosítékot, de azért van egy szál, ami alapján mi, határtalan zsenialitásunkban mégis tudtuk értelmezni: tudniillik, Szőllősi Györgyi már készített interjút Magyarral, akinek régi szokása, hogy ha egy nő szóba áll vele, azt inzultálja.
Érvényben marad a 62 év felettiek ingyenes fogászati ellátására vonatkozó szabályozás
A családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa nem támogatja a jogosulti korhatár emelését a fogászati ellátásban, ezért a kormány nem változtat a szabályokon – közölte szombaton a sajtóval a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). A börtönből készül irányítani Óbudát Kiss László
Börtönrácsokon áthatoló kommunikációval vezetné a kerületét Kiss László. A lecsukott DK-s politikus ugyanis a hűvösről tervezi bejelenteni, hogy kiknek személyében látná szívesen a helyetteseit. A Fidesz közben nem tervez politikai show-műsort, ehelyett konkrét javaslatokkal készül a képviselő-testület meglehetősen abszurd alakuló ülésére, a Momentum nem javasol alpolgármestert. Migránsokkal teli furgon szenvedett balesetet Horvátországban, ketten meghaltak
A rendőrök elől menekülő, migránsokkal teli furgon szenvedett balesetet a közép-horvátországi Novska közelében, ketten meghaltak, 25-en megsérültek – közölte a rendőrség szombaton. A közlemény szerint a baleset éjjel negyed kettőkor történt. Meg lettünk fenyegetve – Magyar Péter is "lecsapna" az újságírókra, akik nem csak szépet írnak róla
Miután Gyurcsány nem is olyan régen kijelentette, hogy mindenkit földönfutóvá tenne, aki a jelenlegi kormányt támogatja nem igazán lepődünk meg a XXI. századi lenin-fiú mentalitáson, ami a komplett ellenzéket jellemzi. Most például Magyar Péter jelentette ki, hogy 2026 után "jobb lesz ha munkát keresünk", tudniillik mi, a jobboldali újságírók. Ha ugyanis valaki nem csak dicshimnuszokat ír róla, akkor azt el kell földelni (egyelőre még csak a karrierje szempontjából, a platóra pakolás majd később jön). Egy valamit azonban elfelejtett az MLM-messiás: ő mondta, hogy "ne féljünk", hát tőle nem is fogunk. Az ENSZ elítélte a 18 halálos áldozattal járó, Ciszjordánia elleni izraeli légicsapást
Az ENSZ pénteken „törvénytelennek” nevezte és elítélte az előző nap Izrael által egy ciszjordániai menekülttábor ellen intézett, tizennyolc ember életét kioltó légicsapást. Rómában biztonsági készültség lépett életbe a palesztinbarát tüntetések veszélye miatt
Biztonsági készültség lépett életbe Rómában szombat reggeltől a Hamász palesztin terrorista szervezet tavalyi izraeli támadásának évfordulója alkalmából tervezett utcai megmozdulások miatt, amelyeket a palesztinbarát csoportok a hatósági tiltás ellenére meg akarnak tartani. Biden megkérte Izraelt, hogy legyen szíves, ne lője az iráni olajlétesítményeket
Joe Biden szerint az izraeliek még nem jutottak döntésre egy Irán elleni katonai csapásról, de az amerikai elnök a Fehér Ház sajtótájékoztatóján azt mondta, Izraelnek nem az iráni olajlétesítményeket kellene célpontnak választania. Lezárják Ferencváros egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt
Lezárják a főváros IX. kerületének egy részét egy második világháborús bomba hatástalanítása miatt szombaton, a korlátozások érintik a Rákóczi híd és a Déli összekötő vasúti híd forgalmát is. Szijjártó: Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja
Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, és ezért továbbra is készen áll az együttműködésre minden olyan ügyben, amely segíti a boszniai Szerb Köztársaság fejlődését, stabilitását és nyugalmát - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában. Olasz templom ellen tervezett merényletet egy egyiptomi migráns
Őrizetbe vettek az észak-olaszországi Bergamo városában egy egyiptomi férfit, aki terrortámadásra készült egy helyi katolikus templom ellen - közölték a hatóságok sajtótájékoztatón pénteken. Salvini európai "határvédelmi bizottság" alapítását jelentette be
Matteo Salvini "határvédelmi bizottság" megalapítását hirdette meg az illegális bevándorlással szemben, a bizottsághoz olaszok és más európai országok állampolgárai is csatlakozhatnak - jelentette be a Liga olasz párt pénteken.