Pesti Srácok

Szijjártó Péter: ismét sikeres evakuációs műveletet hajtottunk végre

null

A biztonsági szempontok miatt, minden evakuációs műveletről csak annak lezárultával tudunk beszámolni. Ez ma megtörtént, így most már kijelenthető, hogy augusztus után ma ismét sikeres műveletet hajtottunk végre, ezúttal szlovák barátaink segítségével – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton délután.

Szijjártó Péter beszámolt róla, hogy a reggeli órákban elhagyta Libanon légterét a Szlovákia által küldött mentesítő járat, fedélzetén 9 magyar állampolgárral és egy libanoni családtaggal.

– írta. Korábban, augusztus elején már hoztunk ki magyarokat a térségből, aminek köszönhetően azon állampolgáraink, akik el szerettek volna jönni Libanonból, el tudták hagyni az országot a Honvédség gépével - emlékeztetett. Hozzátette, "a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt most ismét felajánlottuk segítségünket a Libanonban tartózkodó magyaroknak. Ezen felhívásra összesen 10 állampolgárunk jelentkezett, így megállapodtunk szlovák barátainkkal, hogy az általuk indítani tervezett mentesítő járaton helyet biztosítanak a magyarok számára".

PestiSracok facebook image

Ezen együttműködés nem példátlan, hiszen mi is, amikor lehetőségeink engedik, minden esetben felajánlunk helyeket saját evakuációs járatainkon a szomszédos, valamint az európai uniós országoknak, akik rendre élnek ezen lehetőségekkel - jegyezte meg. Most azonban a szlovákok hozták el a magyarokat, akiknek evakuációját a bejrúti képviseletünk koordinálta, és a hazatérőket magyar konzulok várták Larnakán és Pozsonyban is egyaránt, megadva minden segítséget az állampolgárainknak közölte a miniszter.

– írta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Hegedüs Róbert