Fényes nappal, közönség előtt rugdostak le egy budapesti buszról egy 15 éves lányt
Csoportos garázdaság miatt nyomoz a rendőrség ismeretlen tettes ellen a X. kerületi rendőrkapitányság, értesült a 24.hu. A lapot egy olvasójuk kereste meg a lányával megesett történettel. Elmondása szerint 15 éves lányát január 9-én, fényes nappal bántalmazták a 85E jelzésű fővárosi buszjáraton.Török védelmi miniszter: a kurd milíciák elleni hadművelet "gyakorlatilag megkezdődött"
A török tüzérség elmúlt napokban leadott lövéseivel "gyakorlatilag megkezdődött" a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térsége elleni hadművelet - mondta Nurettin Canikli török védelmi miniszter pénteken az A Haber török kormányközeli televíziónak adott interjújában.Még a választás előtt életbe léphet a "Stop Soros"
Megerősítette Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, hogy az áprilisi 8-i választás előtt hatályba léphet a Stop Soros elnevezésű törvénycsomag. A politikus az ECHO Televízió Napi aktuális című műsorának csütörtöki adásában felhívta rá a figyelmet, hogy a tervezet már nyilvános, így elindulhat a társadalmi egyeztetés, vagyis mindenki, a civil szféra és a parlamenti pártok is kifejthetik a véleményüket.Nem kell a kutyának se Dudás Gergely "úgy szakmailag, mint erkölcsileg" lapja, a Politis.hu
Sikertelenül zárult az Indiegogón néhány perccel ezelőtt a Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztője által tavaly novemberben elindított gyűjtés a Politis nevű új internetes újság elindítására - írja a 24.hu. Dudás a tervezett 990 ezer euró, azaz mintegy 300 millió forint helyett csupán annak 12 százalékát, körülbelül 36 millió forintot tudott szerezni a két hónapon át tartó gyűjtés alatt, de végül ehhez sem jut hozzá, mivel az eddigi támogatók visszakapják a pénzüket. Ha az újságíró később netán újból nekifutna a pénzgyűjtésnek, akkor nulláról kell kezdenie."A Soros-világhálózat a politika befolyásolására törekszik"
"A Soros-világhálózat a politika befolyásolására törekszik" – mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója péntek reggel az M1 aktuális csatornán. Kovács István szerint a hálózat néha csak bizonyos ügyek mentén próbálja befolyását latba vetni, máskor viszont kormányokat buktat meg, hogy elérje célját.Nem indulhat az elnökválasztáson Putyin "legnagyobb" kritikusa
Elutasította az orosz alkotmánybíróság Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus panaszát, hogy a testület vizsgálja felül azt a döntést, amelyben törvényi előírásokra hivatkozva megtiltották indulását a márciusi elnökválasztáson - írta pénteken a RIA Novosztyi hírügynökség.A budapesti melegfelvonulás főattrakciója az osztrákiából alászálló szakállas operett-transzvesztita lesz
Az idei Budapest Pride felvonulásnak nincs még meghirdetve az időpontja, de azt már lehet tudni, hogy június 7-én a Budapest Parkban (ezzel is kilépve a korábbi keretek közül) lesz az afterbulika, és itt fog fellépni az elmúlt évek legismertebb osztrák transz-sztárja, Conchita Wurst.Menekülnie kellett a "legkúlabb kismajom" családjának a bosszúállók elől
A H&M ötéves, fekete reklámarcának családja biztonsági okokból kénytelen volt lakhelyet váltani a rasszistának kikiáltott reklámhisztéria következtében. Kicsivel több mint egy hete járta be a netet a H&M egy zöld pulóveres sztorija, amikor is a ruhadarabot egy kis fekete sráccal reklámozták. A pulóveren a "coolest monkey in the jungle" (a "legkúlabb majom a dzsungelben") felirat virított, amelynek következtében mindenki azonnal rasszizmust kiáltott - írja a 888.Orbán: Magyarország nem fogad be egy bevándorlót sem (Frissítve!)
A magyar kormány migrációs politikája változatlan: nem fogad bevándorlókat, senkit sem telepít le az országba - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormány sosem fogadta el az európai uniós kvótaszabályokat, így azok alapján senki semmilyen jogot nem követelhet magának Magyarországon – hangsúlyozta a kormányfő.Vajda Zoltán, az Együtt John Wayne Gacy-je és a "Szatmáry-szerdák"
Egy befizetett NAV-bírságra hivatkozva fenyegette „levadászással” fideszes ellenfelét, Szatmáry Kristófot az Együtt Soros-egyetemen végzett XVI. kerületi önkormányzati képviselője, Vajda Zoltán. A kormánypárti honatya cáfolta a vádakat, mint kiderült, pusztán egy könyvelői adminisztrációs hibából eredt a bírság - írja a Magyar Idők. Az Együtt adrenalinfüggő “gyilkos bohóca” újra akcióba lendült az ország és saját lelkének megmentéséért. Vajda első ránézésre irritálónak, jelentéktelennek és idegesítőnek tűnik (mint egy mlm-es értékesítő), de valójában veszélyes, sőt halálos, ezért jobb vigyázni vele!Németh Szilárd: Szél Bernadett személye és pártja is nemzetbiztonsági kockázatot jelent
Pontosan egy hét múlva ülésezik a parlament nemzetbiztonsági bizottsága a Soros tervről. A testület fideszes alelnöke korábban azt mondta: kivonulnak az ülésről, ha azon megjelenik Szél Bernadett. Szerintük ugyanis a bizottság LMP-s tagja Soros György érdekeit szolgálja, és nem szeretnék, ha fontos információkhoz jutna az ülésen.Pert indít a szlovák belügy ellen az Európai Roma Jogi Központ
Beperli a szlovák belügyminisztériumot az Európai Romajogi Központ nevű civil szervezet a cigányokkal szembeni intézkedéscsomag miatt - írja a 888.A külföldi munkavállalás démonizálása épp akkora hiba, mint azzal riogatni a választókat, hogy 23 millió román jelenhet meg a magyar munkaerőpiacon
Háromszázezerre tehető azon magyarok száma, akik külföldön dolgoznak, közülük nagyjából 72 ezren a határ menti területeken élnek, és főként Ausztriában vállalnak munkát. Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója a Magyar Időknek azt mondta: arányaiban a környező országokhoz képest alacsony a külföldön dolgozó magyarok száma.A brit-francia katonai összefogás erősödését hozza el a Brexit
A katonai együttműködés bővítéséről és a közös határellenőrzés hatékonyságának javításáról állapodott meg a csütörtöki brit-francia csúcsértekezleten a két kormány. Emmanuel Macron francia elnök egyértelművé tette azt is, hogy a londoni City pénzügyi központja csak akkor férhet hozzá teljes körűen az EU egységes belső piacához a brit EU-tagság megszűnése után, ha a brit kormány továbbra is hozzájárul az Európai Unió költségvetéséhez.Élő Anita kapta a Média a családért díjat
Élő Anita vehette át, a Heti Válasz című lapban megjelent, egy tizenegy gyermeket nevelő család életét, mindennapjait bemutató Melyik nem kellett volna? című írásáért a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin 2017. évi, Média a családért díját csütörtökön Budapesten.Jeruzsálem különleges státuszában látja a béke zálogát Ferenc pápa
A területi kérdéseken túlmutató különleges státusz mellett foglalt állást Jeruzsálem számára Ferenc pápa az Egyiptom szunnita vallási vezetőjéhez intézett levelében, amelyet csütörtökön ismertetett a Vatikán.A kriptovaluták végét hozhatja el a fokozódó pénzügyi szigor
Franciaország és Németország közös javaslatot terjeszt elő a bitcoin és más kriptodevizák kereskedésének szabályozására a G20-csoport következő csúcstalálkozóján – jelentette be Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter csütörtökön Párizsban német kollégájával, Peter Altmaierrel tartott tanácskozást követő közös sajtótájékoztatón. A világ tizenkilenc legerősebb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport márciusban Argentínában tartja majd következő tanácskozását.Ajánljuk még

























