Pesti Srácok

A kereszténységgel állítható meg a nyugati civilizáció romlása

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 5.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára szerint a kereszténységgel állítható meg a nyugati civilizáció romlása. Egyetlen út áll előttünk, mellyel megállíthatjuk a nyugati civilizáció romlását, ez a kereszténység visszaemelése kollektív identitásunk középpontjába, politikai cselekvésünk zsinórmértékévé - mondta Magyar Levente pénteken Esztergomban, a Becket Szent Tamás-emléknapon tartott előadásában.

Perrel fenyegetőzik az Orbán-kivégzős interjút leközlő HVG vezetője

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 január 5.
Jakus Ibolya, a HVG felelős szerkesztője hisztizve perrel fenyegette meg portálunkat, amiért a hetilapjában megjelent botrányos Konrád-interjút szemléző cikkünk szerinte az elejétől a végéig hazugság. Mint ismert, az ominózus HVG-interjúban Konrád arról értekezett, hogyan kerülheti el Orbán Viktor, hogy a golyó által kivégzett Nicolae Ceausescu román diktátor sorsára jusson. A Jobbik nem határolódott el Konrádtól, a párt szóvivője szerint Konrád írói munkásságának a része, amit mondott. Az MSZP-től senki sem nyilatkozott érdemben, a DK-s Gréczy Zsolt pedig szűkszavúan annyit mondott: Orbánt demokratikus választáson kell megbuktatni. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Konrád György minden realitásérzékét elveszítette, és szánalmassá vált.

A Jobbik közeli szennylap szerint minden fideszes „vízfejű” és szellemileg visszamaradott

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 5.
A Zsúrpubi nevezetű Jobbik közeli szennyportál jó kutya módjára cikket írt Simicska Lajos oligarcha fiának valószínűleg rém poénosnak gondolt, valójában rendkívül kínos Facebook-posztjáról, és ha már cikket írt, egyúttal jókorát belerúgott több millió magyar emberbe, gyakorlatilag értelmileg visszamaradottnak minősítve őket. Csak azért, mert Fidesz-szavazók.

Varga-Bíró Tamás bocsánatot kér múltbeli szavaiért, és visszavonul a médiából

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 január 5.
Ezúton bocsánatot kérek mindazon kollégáimtól, akiket múltammal kapcsolatosan bármi is váratlanul ért, s azt magukra nézve sértőnek találják. Bocsánatot kérek továbbá azon zsidó polgártársaimtól, akik régebbi kijelentéseim okán sértve és megbántva érezhetik magukat. Mondanám, hogy máshogyan gondolom már, de itt most nem az a lényeg, hogy most mit gondolok, hanem, hogy régebben mit gondoltam. Bocsánatot kérek mindenkitől, aki nem olyannak gondolt engem, mint amilyen vagyok. Esendő emberként gyakran hibázom. Gondolkodó emberként gyakran konfrontálódom még saját magammal is. Hívő emberként pedig arcon tudnám magam sújtani némely emberi gyarlóságomért. Valóban és ténylegesen sajnálom, hogy számos embernek csalódást okoztam. Tettemre nincs mentség, a felelősséget vállalom - írta búcsúposztjában Varga-Bíró Tamás zenész-publicista, akit az elmúlt napokban a 444.hu és a Kuruc.info szembesített a jobbikos korszakában tett kijelentéseivel, dalszövegeivel. Varga-Bíró úgy döntött, hogy határozatlan ideig felhagy az írással, közéleti műsorokban való szerepléseivel és csak a dalszerzésnek él.

Az óosztrákok lázadása az újosztrákok ellen - Facebookos Kristallnacht szerveződött 2018 elsőszülöttje ellen Ausztriában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 5.
Negyvenhét perccel éjfél után jött a világra az osztrák főváros első embergyermeke, Asel Tamga. Az egzotikus név pontosan arra utal, amire most csak gondolni merünk. Na, iyenkor rendszerint, természetszerűleg érkeznek a gratulációk, és egy napra szinte mindenhol megjelenik esetleges lájkcsapdaként a gyerek fotója. Most azonban a jókívánságok helyett sok helyen gyűlöletet kapott az egynapos baba – írja a 444, a New York Times cikkére hivatkozva. Mi lehet a rejtélyes kiváltó ok, amiért idáig fajultak a drága (“azóta már megváltoztak”) óosztrákjaink, hogy a Kristallnacht-ot idéző iramban támadnak rá az újejrópai baby boom 2018-as statisztikájának első strigulájára?

Szijjártó: Reméltük, hogy Martin Schulz valóságérzékelése visszatér azzal, hogy ő maga visszatért a brüsszeli buborékból a német valóságba

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 január 5.
"Az alapvető tényekkel sincs tisztában Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, és a valamennyi német polgárt is védő Magyarországot gáncsolja hátulról folyamatosan" – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német pártelnök pénteki, a Bild című lapnak adott interjújára.
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.