Pesti Srácok

Szórólapoztak az MSZP-nek a Czeglédyék által foglalkoztatott diákok

Szórólapoztak az MSZP-nek a Czeglédyék által foglalkoztatott diákok

A Humán Operátor Zrt. egyik volt dolgozója az M1 aktuális csatornának péntek este azt mondta: diákokat közvetítettek ki MSZP-s kampánymunkára 2014-ben a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezetek.

- mondta az egykori dolgozó, aki azt kérte, ne legyen felismerhető a műsorban.

Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Portálunk korábban megírta, hogy a hálózat által szervezett egyik fő munkatevékenység a szórólapozás és a standolás volt a 2014-es választások idején. Az MSZP, a DK és az Együtt szórólapjainak osztogatásához, valamint a standoknál aláírásgyűjtéshez volt szükség diákmunkásokra.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke egy pénteki sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: semmilyen szerződéses viszonyban nem álltak az érintett céggel, és az MSZP nem is vett igénybe olyan szolgáltatást, amelyhez bűncselekmény köthető.

Nagy-Huszein Tibor, a DK alelnöke szintén sajtótájékoztatón hazugságnak nevezte a sajtóhírt. Kiemelte, a szövetkezetek szervezetten nem támogatták pártját, ugyanakkor szerinte az nem zárható ki, hogy az ott dolgozók munkaidejükön kívül, magánemberként szórólapoztak vidéki jelöltjeiknek.

Czeglédy Csaba - az MSZP, a DK és az Együtt szombathelyi képviselője - és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet céghálózata 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítéssel foglalkozott, a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek - a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével - el akarták kerülni a munkaközvetítés után járó közterhek megfizetését. Így a gyanú szerint csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

M1, MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.