Trócsányi: Magyarország segíti Koszovó európai integrációját
Magyarország támogatja Koszovó európai integrációját, valamint azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Pristina a vízummentesség megszerzéséért, illetve a nemzetközi szervezetekbe történő felvételéért tesz – közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter pristinai látogatása után telefonon az MTI-vel.Rendőrgyilkosság: szorítja az idő az ügyészséget a hungarista Győrkös ügyében
Heteken belül döntenie kell a nyomozó ügyészeknek a Bőnyben több mint egy éve elkövetett rendőrgyilkossággal gyanúsított id. Győrkös István elleni vádemelésről, aminek legkésőbb december 21-ig meg kell történnie. A Központi Nyomozó Főügyészség várhatóan sajtótájékoztatón jelenti be a félkatonai Magyar Nemzeti Arcvonal alapítójával kapcsolatos döntést – írta a Magyar Idők.Málenkij robot: megemlékezések a Szovjetunióba hurcoltak emléknapján
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja alkalmából szombaton és vasárnap megemlékezéseket tartanak Budapesten. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint ma koszorúzással tisztelegnek az érintettek emléke előtt az V. kerületi Honvéd téren a Gulág áldozatainak emlékkövénél.Semjén: Európa önfeladása nyitott teret az iszlamizációnak
Törvénytelen, antidemokratikus és inkorrekt volt Angela Merkel két évvel ezelőtti döntése, amellyel utat nyitott az Európába irányuló tömeges migrációnak – jelentette ki pénteki előadásában Semjén Zsolt a Hit Gyülekezete teológiai főiskoláján, a Szent Pál Akadémián. A miniszterelnök-helyettes szerint az európai polgárok döntő többsége nem akar Európai Egyesült Államokat, a föderalisták viszont meg akarják változtatni ezt az arányt, és ehhez van szükségük az európai kultúrkörön kívülről érkező, jellemzően muzulmán tömegek letelepítésére.Agysebészetben még nem, de bűnözésben már nagyon jók az ausztriai migránsok
Nyilvánosságra kerültek a tiroli tartományra vonatkozó első féléves bűnelkövetési statisztikák, amelyek egyáltalán nem festenek derűs képet a migráció okozta válságról – írta meg a 888.hu.A németországi kiskorú migránsok többsége hazudik életkoráról
Sajtóértesülések szerint a Németországban tartózkodó, magukat kiskorúnak valló migránsok közül minden második hazudik az életkoráról- írta meg a 888.hu.Heller, Havas és társaik egy pillanatig sem gondolták komolyan az antiszemitizmus elleni harcot (Videóval!)
Simicska Lajos pénze annyira megtetszett Havas Henriknek, Heller Ágnesnek, Magyar Györgynek és a balliberális értelmiség viperafészkeként elkönyvelt Spinoza Ház tagságának, hogy beálltak a sorba, és elkezdték tolni a Jobbik szekerét – írja a 888.hu, amely ütős kis videóban szedte össze Vona pártjának korábbi legemblematikusabb zsidózásait, cigányozásait.Fidesz: Gyurcsány nyilatkozzon, hogy hova tűnt a hárommilliárd forint!
A Fidesz szóvivője arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy nyilatkozzon arról, hova került az a hárommilliárd forint, amit a "Czeglédy-bűnszervezet elcsalt" és hol van az az összeg, amit nem fizettek ki a diákoknak és nyugdíjasoknak.Berzi Sándor szerint fejlődik a magyar futball – csak tudja, már a Kádár-diktatúrában sportvezető volt, azóta figyeli a fejlődést
Jó ha tudjuk, fejlődik a magyar futball. Nem csupán az infrastruktúra szintjén - ez nyilván így is van -, hanem összességében is. Az értetleneknek most Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke magyarázta el, aki 1979 óta dolgozik a magyar labdarúgásban, és a rendszerváltás óta kirobbanthatatlan az MLSZ vezetéséből.Soros példátlan támadást indított Magyarország ellen
A Fidesz szerint "példátlan külső támadás" indult Magyarország ellen Soros György vezetésével.Ferenc pápa a migránsoknak szenteli a béke világnapját
A migránsoknak és menekülteknek szenteli a Vatikán a béke világnapját Számos országban politikai okokból terjesztik a migránsokkal szembeni félelmet - hangsúlyozza Ferenc pápának a január elsejei béke világnapjára pénteken kiadott üzenete, amelyet ez alkalommal a migránsoknak és menekülteknek szentelnek.Gaudi-Nagy Tamás: Vállalhatatlan a Jobbik irányváltása, Vona megalázkodott a balliberális elit előtt
A klasszikus nemzeti radikális támogatói kör jelentős részéhez hasonlóan hatalmasat csalódott és kiábrándult a Jobbikból Gaudi-Nagy Tamás. Az egyre inkább a balliberális táborhoz húzó párt egykori képviselője szerint volt társainak politikája immár vállalhatatlan irányt vett, és az ellenzékhez hasonlóan kritizálja a kormány azon törekvéseit is, amelyekről már egyértelműen bebizonyosodott, hogy Magyarország javát szolgálják. Gaudi szerint egyértelmű, hogy Soros György nemzetközi hálózata az álcivil hálózatok tevékenységén keresztül hazánk vesztére tör, és ennek konkrét bizonyítékai vannak. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat alapítója sürgetőnek tartja a V4-es államok különféle eszközökkel történő kibővítését, mert az így létrejövő új erő gátat szabhat a brüsszeli elit azon törekvésének, amelyek Európa megsemmisülését eredményezhetik.Megduplázták Pistorius büntetését-Tizenhárom év öt hónapot kapott a paralimpikon
Tizenhárom év és öt hónapra, vagyis több mint duplájára növelte a szándékos emberölésért elítélt Oscar Pistorius paralimpiai bajnok futó büntetését a dél-afrikai legfelsőbb fellebbviteli bíróság pénteken.Dobrev Klárát is kihallgatták a Czeglédy-ügyben
Nem sokkal dél után lépett ki Dobrev Klára a kecskeméti NAV épületéből, miután különös körülmények között beidézték a Czeglédy Csaba elleni büntetőügyben- adta hírül az Index.hu.Vona: „Nincs együttműködés. Találkozunk a bíróságon!” (PS-videó!)
A bérunió elnevezésű polgári kezdeményezés támogatásáért gyűjtötte az aláírásokat csütörtökön délután a Blaha Lujza téri metró-aluljáróban a Jobbik. Az egyórásra tervezett akció legalább negyed órás csúszással indult, de ennél is cikibb volt, hogy Vona Gábor pártelnökre és Dúró Dóra országgyűlési képviselőjelöltre több médiamunkatárs várt, mint választópolgár.Hadházy „Röntgenszemű” Ákos tagadja a konzultációs ívek létezését (PS Mozi)
Megtekinthette az aktuális nemzeti konzultáció több mint 1,7 millió visszaküldött kérdőívét csütörtökön az LMP két társelnöke, Szél Bernadett és Hadházy Ákos; utóbbi mindhárom, a dokumentumok összegyűjtésére kijelölt budapesti objektumban járt. Hadházy – akinek állítása szerint nem volt lehetősége részletesen ellenőrizni a bedobozolt dokumentumokat – újságírók előtt kevesellte a már visszaérkezett íveket, és „irtózatosan nagy kamunak” nevezte a konzultációt. Az ellenzéki politikus elismerte, a bevándorlás valóban nagy gond Magyarország számára, de szerinte vannak fontosabbak is, majd beindult az oktatásegészségügy-mantra. A PestiSrácok.hu helyszínen tartózkodó stábja igyekezett megtudni Hadházytól, mit gondol az LMP a migrációról, és mi a véleménye pártja és a Jobbik kezdődő násztáncáról a napokban előkerült jobbikos zsidózások fényében.Kijev azt ígérte: betartja a Velencei Bizottság ajánlásait
Petro Porosenko ukrán elnök ígéretet tett arra, hogy Kijev teljes körűen be fogja tartani a Velencei Bizottság ajánlásait az új ukrán oktatási törvényre vonatkozóan - közölte Klaus Iohannis román elnök Brüsszelben, az EU-tagországok és keleti partnerországaik állam- és kormányfői találkozójának szünetében pénteken.Ajánljuk még

























