Pesti Srácok

Gurcsány azt akarja, hogy állítsanak közös jelölteket az ellenzéki pártok

Gurcsány azt akarja, hogy állítsanak közös jelölteket az ellenzéki pártok

A demokratikus ellenzéki pártok közös jelöltállításának szükségességét fogalmazta meg a jövő évi parlamenti választásokra Gyurcsány Ferenc Barcson kedden.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja Soha ne szavazhasson, aki soha nem élt itt elnevezésű kampánya keretében tartott lakossági fórumán azt mondta:

"a napnál is világosabb", a változást akarók többen vannak, mint a kormány támogatói.

- tette hozzá a Móricz Zsigmond Művelődési Központban összegyűlt mintegy száztagú hallgatósága előtt. A volt kormányfő úgy vélte:

a feladat az, hogy a változást akaró demokratáknak közös jelöltjeik legyenek, mert a parlamenti többséget az egyéni választókerületekben elért győzelmek révén lehet megszerezni.

PestiSracok facebook image

A politikus az erről folytatott tárgyalásokról annyit jegyzett meg, nagyon reméli, hogy 2018 elején már nem ezek a viták terhelik a kormányváltó oldalt, "hanem arról lehet beszélgetni mindenkivel, milyen Magyarországot akarunk".

- szögezte le.

Szavai szerint ugyanakkor a kormányzópártok "pokoli adottságbeli különbségeket" hoztak létre maguk és az ellenzék között.

- közölte. Ez a kormány lehajol minden szavazatért, eladja a lelkét is, ha kell - jelentette ki. Megjegyezte, a kormány az elmúlt hónapokban Kárpátalján, a Partiumban, Erdélyben "nem titkoltan" azért nyújtott támogatást különböző csoportoknak, szervezeteknek, egyházaknak, hogy megszerezze a határon túl élő magyarok voksait.

- mondta.

Hangsúlyozta, nem attól magyar valaki, hogy szavazhat, hanem attól, hogy ezt hordja a lelkében, ezt a nyelvet, gondolkodást, mentalitást érti.

- jelentette ki, majd hozzáfűzte, szerinte ettől függetlenül a következő választás nem lesz sem tiszta, sem szabad. A nyugdíjakról szólva kitért arra, hogy a mai öregségi nyugdíjasok nyugdíja biztonságban van, a rendszer azonban komoly kihívásokkal néz szembe a következő időszakban, a jövőben nyugdíjba készülők várhatóan egyre kevesebb járandóságuk lesz korábbi jövedelmükhöz képest. Gyurcsány Ferenc a Soros-tervről azt mondta: a cél az, hogy

"mindannyian féljünk", mert "akkor nem fogunk valóságos problémákkal foglalkozni és örülünk, hogy a nagy vezető megvédett bennünket, magyarokat".

MTI; Fotó: Horváth Péter GYula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.