Bakondi: A migránsok többsége okmányok nélkül érkezik
A migránsok túlnyomó része okmányok nélkül érkezik a magyar határra - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Bakondi György a hamis szír útlevelekkel kapcsolatban közölte, a titkosszolgálatok együttműködése miatt tudható, hogy mely sorszámú okmányokat állította ki az Iszlám Állam.Barnamedve és bocsa nyomait látták Borsodban
Barnamedvék nyomait fedezték fel néhány nappal ezelőtt Kánó határában, a települést Ragállyal összekötő út közelében - írta az Észak-Magyarország szerdán. Az anyamedve és bocsa egy erdei úton Kánó és Imola között járt, az Aggteleki Nemzeti Park szerint az sem zárható ki, hogy a bocs a már Magyarország területén született .Kósa: Egy kis falunak nem kívánnánk, hogy az ellenzéki összefogás irányítsa
Miközben végig a korrupcióról beszélt az ellenzék, úgy készül a tavaszi választásra, hogy az van felírva a pólójukra: Gyertek, milliárdosok, van itt olcsóért minden! - fogalmazott a Magyar Időknek adott interjúban Kósa Lajos. Elmondta, a választás igazi tétje az, hogy ki védi meg az országot, és ebben kire lehet számítani.Nemcsak sértő, de hazug is Hadházy Ákos kijelentése a koraszülöttes alapítványról
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma visszautasította Hadházy Ákos LMP-s politikus vádjait a Korábban Érkeztem nevű, koraszülötteket és családjukat támogató alapítvánnyal ellen.Németh Szilárd megnevezte a potenciális zavarkeltőket: Gulyás Mártont, Schilling Árpádot és Vágó Gábort
Azeri ügyekről, terroristákhoz köthető hamis szír útlevelekről, az állítólagosan őszre tervezett utcai zavargásokról is tájékozódott keddi zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a bizottsági ülés után nyilatkozva azt mondta: botrányos ügyekről tárgyaltak a testület tanácskozásán. Hangsúlyozta, hogy Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nem jelent meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, nem adott választ Magyarország nemzetbiztonságát érintő kérdésekben. Molnár Zsolt úgy véli: a titkosszolgálatok, rendvédelmi szervek semmilyen konkrét információval nem rendelkeznek a Rogán Antal és más kormánytagok által is emlegetett utcai zavargásokról.Navracsics Tibor: Ez már egy más magyar belpolitika
A magyar uniós biztos exkluzív interjút adott a Zoom.hu-nak a kvótaperről, a Juncker-Orbán vitáról, a hetes cikkely alkalmazásáról és arról is, mit gondol a közigazgatási és igazságügyi miniszterként végrehajtott reformjairól.Hét magyart menekít ki a kormány a hurrikán sújtotta szigetről
Helyi idő szerint kedd délután egy öttagú magyar család, egy nő és még egy férfi felszáll a hurrikán sújtotta Szent Márton-szigeten a kormány által bérelt repülőgépre, és Curacaóba viszi őket - közölte Szijjártó Péter.A DK mindegyik párttal hajlik az együttműködésre, Gyurcsány szerint lesz választási megállapodás
Előbb-utóbb lesz választási megállapodás "a demokratikus ellenzék" pártjai között - hangoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Dunaújvárosban, az "Orbán vagy Európa? Válassz!" kampány keretében indított országjárásának első állomásán.Megvannak a MÚSZ elnökjelöltjei, vannak, akik még mindig Gyárfást akarnák
Kumin Ferenc szerint Soros György igenis tényező Amerikában
Kumin Ferencet, New York-i főkonzult a mandiner.hu-n adott nagyinterjúbán arról kérdezték, miképp is vélekednek Amerikában Soros Györgyről. Vajon láthatatlan milliárdosként, szürke eminenciásként kezelik, vagy kiemelt figyelmet kap tevékenysége? A főkonzul ismertette, A milliárdos igenis komoly tényezőt jelent Amerikában is, már csak azért is, mert ott sem rohangálnak ezreivel kétszámjegyű milliárdosok, továbbá közéleti szerepvállalása miatt pedig meglehetősen ismert figurává vált.Trópusi vírusok miatt Olaszország több térségében leállították a véradást
Hét személy fertőzödött meg a szúnyogcsípés útján terjedő chikungunya-vírus által, ezért a a közép-olaszországi Lazio tartománybeli Anzio városában leállították a véradást, és ugyanezt tervezik Rómában is. Másutt a nyugat nílusi vírus miatt tiltották be a véradást - közölték az olasz egészségügyi hatóságok kedden. Anzióban négy, Rómában három személyt kezelnek kórházban a chikungunya-vírus tüneteivel.Melegbárok és rendőrök elleni támadást hiúsítottak meg Franciaországban
Több merényletet is terveztek a terroristák Franciaországban. Még augusztusban melegbárokra akartak lecsapni, szeptember 4-én pedig Kalasnyikovval akartak megtámadni egy rendőrt - mondta a francia belügyminiszter az éve eleje óta meghiúsított terrortámadások összesítésekor.Vagyonnyilatkozati eljárást indítottak Czeglédy Csabával szemben
A szombathelyi önkormányzat jogi és társadalmi kapcsolatok bizottsága vagyonnyilatkozati eljárást indított a költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csabával, az MSZP-DK-Együtt-frakció önkormányzati képviselőjével szemben - közölte a bizottság elnöke kedden sajtótájékoztatón.Lezuhant egy turistákat szállító kisrepülő Korzikán, senki nem élte túl a balesetet
Lezuhant kedden egy turistákat szállító kis repülőgép a Franciaországhoz tartozó Korzika szigetén, Ghisonaccia repülőtere leszállópályájának közelében. A baleset következtében négy német állampolgár életét vesztette - közölték illetékes források.Olaszország lesz Magyarország harmadik legnagyobb üzleti partnere
Már az idén Olaszország lesz Magyarország harmadik legnagyobb üzleti partnere - Németország és Ausztria után -, mivel 2017-ben a két ország közötti kereskedelmi forgalom elérheti a 10 milliárd eurót - jelezte Olaszország budapesti nagykövete kedden Debrecenben, az első olasz üzleti nap keretében rendezett sajtótájékoztatón.Nagy erőkkel folyik a hajsza a szökött rab után, közben felfüggesztették a biztonsági osztályvezetőt
Megszökött egy rab, akit a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből állítottak elő a Győri Járásbíróságra 2017. szeptember 12-én, a délelőtti órákban. A büntetés-végrehajtási intézet és a rendőrség azonnal megkezdte a 33 éves férfi felkutatását, amely jelenleg is nagy erőkkel tart.A Levegő Munkacsoportnak majdnem sikerült igazat mondania, de mégsem
Közleményben cáfolta a Levegő Munkacsoport állításait a budapesti levegőszennyezettségi mérésekről a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Mérőközpontja. Mint írják: "folyamatosan mérnek a műszerek és folyamatosan elemzik a szakemberek az adatokat a budapesti légszennyezettséggel kapcsolatban, a levegőminőség monitorozása továbbra is megszakítás nélküli." A szakemberek hangsúlyozzák: a levegő minőségében rendkívüli intézkedésre okot adó változást nem tapasztaltak sem augusztusban, sem szeptemberben.Ajánljuk még

























