Pécs az olimpiai bronzérmes Kenderesi mögé állt
Kenderesi Tamás olimpiai bronzérmét máig nehéz felejteni, és nem csak a "sajtburesz" beszólás miatt. Zseniális úszásával mindenkit meglepett. A pécsi önkormányzat mindent megtesz a sportoló marasztalására: nyolc éves támogatási megállapodást kötöttek vele.Tüntetnek a Leader program megmaradásáért
Németh Sándor szerint Kálmán Olga botrányos stílusban mondott fel
Antidemokratikus világot épít Soros György "civil" magánhadserege - Kovács Zoltán a PS-Polbeatben!
Antidemokratikus világot építenek Soros György szervezetei, amelyek a milliárdos spekuláns utópiáját akarják megvalósítani, ezt egyetlen kormány sem hagyhatja, a küzdelmet ezért kell megvívni Sorossal - jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában a Revolution 56 (R56) Sörözőben. Kovács Zoltán ismertette, Soros-rendszere arról szól, hogyan lehet választás nélkül, a demokráciát kisajátítva olyan szervezeteket, döntési mechanizmusokat építeni, amely aktivista alapon próbál döntéseket hozni és vindikálja magának, hogy megmondja, mi a valóság, valamint mi a jó az embereknek. "Soros ezen elvei alapján mesterséges valóság épült fel, amely köszönő viszonyban sincs a valósággal. 2017 valóban a forradalom lesz, Soros György kiszorítása megkezdődik. Érdekes küzdelem lesz, de vissza kell nyernünk azt a képességet, hogy mi döntsünk és ne önjelöltek" - fogalmazott a kormányszóvivő.MNB: az ügyfelek kártalanítása megelőzi a jegybanki bírságot a Bróker Marcsi-ügyben
Szijjártó: Magyarország és Lettország erős tagállamokra épülő EU-t akar
Idén 57 újságíró halt meg munkavégzés közben, a legtöbb Szíriában
Nem kerül vissza az egyházhoz a nagyváradi pénzügyi palota
Újabb kokainnyelőt fogtak el a hatóságok, ezúttal Ferihegyen
Andor Lászlót indíthatja az MSZP a miniszterelnöki székért
Véget ér a Gyárfás-éra? Pályázik a favorit Bienerth Gusztáv az úszóelnöki posztra
Bienerth Gusztáv pályázik a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöki posztjára. A sportdiplomata, menedzser a Ferencváros jelöltje lesz a januári közgyűlésen. Szabó Tünde államtitkár szerint Gyárfás Tamás nem fog újraindulni.Már négy halottja van a szombati buszbalesetnek
Tűz a 11. kerületben
Antropológiai vizsgálat lehet a kulcs a Teréz körúti robbantó ügyében
Néhány tucat ember tüntetett szolidaritásból a lengyel követség előtt
Vasárnap délután néhány tucatnyian tüntettek a lengyel nagykövetségnél, szolidaritásukat kifejezve a varsói ellenzékkel, amely péntek este óta tüntet a helyi parlamentnél több kormányzati intézkedés miatt. Felszólalt Puzsér Róbert, Gulyás Balázs, az internetadó-tüntetések szervezője, valamint Békés Gáspár tudományos diákolimpikon is. Az eseményt élő adásban közvetítette a PestiSrácok.hu.Oroszország megvétózza az aleppói evakuálás ellenőrzéséről szóló ENSZ-határozatot
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként meg fogja vétózni azt a Franciaország által benyújtott határozattervezetet, amelynek értelmében nemzetközi megfigyelőket küldenének a kelet-aleppói evakuálások felügyeletére és a városrészben maradt civilek védelmének biztosítására – közölte vasárnap Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet.Gigaösszegű pénzbírságot kell kifizetnie a magyar államnak
Mintegy 23 millió eurós (több mint hétmilliárd forintos) kártérítést ítélt meg a Világbank Beruházási Viták Rendezése Nemzetközi Központja (ICSID) az Edenred francia utalvány-kibocsátó cégnek, amely az étkezési és szabadidő-utalványok rendszerének átszervezése miatt indított eljárást a magyar állam ellen - jelentette hét végén a globenewswire.com internetes oldal a francia cég közleménye alapján.Ajánljuk még

























