Pesti Srácok

A magyar olimpia ellen fogná össze az LMP az ellenzéket

A magyar olimpia ellen fogná össze az LMP az ellenzéket

Kétségtelen tény, hogy a Fővárosi Közgyűlésben egyedül az LMP szavazott a budapesti olimpiai pályázat ellen, a többi ellenzéki párt akkor fenntartásokkal, de támogatta a kormány tervét. Ennek ellenére bízunk abban, hogy az MSZP, a DK és a Jobbik is megváltoztatja a véleményét és részt vesznek az Orbán-kormány tervének megakadályozásában – írja az LMP közleményében.

Mint a közlemény felidézi, a napokban indul a 2024-es budapesti nyári olimpiai és paralimpiai játékok rendezése elleni helyi népszavazás aláírásgyűjtése, és a kezdeményezést benyújtó civil mozgalomnak rövid idő alatt kell 138 000 aláírást összegyűjteniük. A párt hangsúlyozza, minden segítséget meg fognak adni annak érdekében, hogy a kezdeményezés sikeres legyen, és hazánk el tudja kerülni, hogy további milliárdokat pazaroljon el feleslegesen. A párt abban bízik, hogy az ellenzéki pártok is megváltoztatják a véleményüket és részt vesznek az Orbán-kormány tervének megakadályozásában.

Az LMP álláspontja szerint olimpia helyett a dolgozó magyar emberek bérét, az egészségügy helyzetét és inkább egy normális hétköznapokat kellene rendezni. Mint fogalmaznak,

PestiSracok facebook image

Forrás: OS; fotó: 444.hu