Benyújtotta kormánya lemondását a bolgár miniszterelnök
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök hétfőn hivatalosan benyújtotta kormánya lemondását, miután a kormánypárt jelöltje, Cecka Cacseva előző nap vereséget szenvedett az elnökválasztás második fordulójában.Pánik tört ki egy bőrönd miatt a Hűvösvölgyi úton
Gyanús csomagot találtak hétfőn reggel a II. kerületben. A 24.hu értesülése szerint egy villanypóznához erősített bőröndöt találtak a Hűvösvölgyi úton.Baljós árnyak az európai balliberális kormányok körül
Nehéz idők következnek az eddig hatalmon lévő, liberális politikai erőkre kevesebb mint egy éven belül Olaszországban, Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban, valamint Németországban is. A Bloomberg által közölt elemzés szerint ugyanis a Brexit és Trump sikere várhatóan dominóhatást vált ki Európában.Fertőzött sertések ezreit exportálja évente Dánia
Dánia minden évben fertőzött malacok ezreit exportálja, és a tenyésztők egyelőre semmit sem tesznek a járvány megakadályozására - közli hétfői számában a Magyar Idők.Trump nem kéri az elnökségért járó fizetést
Nem kívánja felvenni elnöki fizetését Donald Trump. Az Egyesült Államok megválasztott elnöke a CBS televíziónak adott, részletekben már korábban ismertetett vasárnapi interjújában beszélt erről és más kérdésekről.Még mindig több száz migráns próbál bejutni Magyarországra illegálisan
Ötvenhét, magát afgánnak mondó illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök vasárnap este a fővárosban. Az elmúlt héten pedig a szerb-magyar határ térségében összesen 225 migránst tartóztattak fel és kísértek vissza az egyenruhások, a megelőző héten - november 1-jétől 6-ig - ez a szám 350 volt. Más külső határszakaszon és az ország belső területén a héten 110 határsértőt fogtak el - derül ki a rendőrségi összesítésből.Tamás Gáspár Miklós szerint "egy kőbunkó vadbarom lett az Egyesült Államok elnöke"
Mátyás király szobrot avattak fel a felvidéki Somorján
Hoztuk a kötelezőt: sima győzelem Andorra ellen
Gera Zoltán kezdett, és Gera Zoltán (ismét) bizonyított: a magyar válogatott örökifjú tízese góllal és gólpasszal vette ki a részét az Andorra elleni győzelemből. Végül 4–0-ra nyertek a mieink, hoztuk a kötelezőt a világbajnoki selejtezősorozatban.A New York Times önbírálatot tartott, és most visszatér az objektivitáshoz
Német lap Magyarországról: a szélsőjobboldali szubkultúra "militáns és gátlástalan"
Akár ötméteres árhullámok is jöhetnek az új-zélandi földrengés után
A NATO-főtitkár szerint az USA nem fordíthat hátat a szövetségnek
Egyszerre meleg és homofób szélsőjobbos politikusok Európában
Tizenéves követhette el a szombati pakisztáni öngyilkos merényletet
Gyurcsányék egy találkozó miatt börtönbe záratnák Rogán Antalt (frissítve!)
Erős földrengés rázta meg Új-Zélandot - Áder János és delegációja jól van
Ajánljuk még

























