Menekült holttestét találták egy magyar sofőr kamionjában
Valószínűleg a rakomány nyomhatta agyon azt a menekültet, akinek holttestét már Angliában fedezte fel egy kamion magyar sofőrje. A menekült a feltételezések szerint Calais-nál bújhatott el a rakomány között.Csak egy vádlott kapott letöltendőt a reptéri vesztegetés ügyében
Első fokon részben felmentette a repülőtéri vesztegetés vádlottjait szerdán a Fővárosi Törvényszék, elsősorban amiatt, mert a titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés során beszerzett bizonyítékok jelentős részét kirekesztette a bíróság a bizonyítékok közül.Novembertől emelkedik a katonák keresete
Emelkedik a Magyar Honvédség legénységi állományának keresete - jelentette be Simicskó István honvédelmi miniszter. Az illetményfejlesztés a legénységi állomány minden tagját érinti, valamennyien az októberi fizetésükkel, vagyis már novemberben emelt illetményt kapnak."Vagy hazafi vagyok, vagy hazaáruló" – Nem enged a Fidesz a Jobbik zsarolásának
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke „összevissza beszél és hazudik" a népszavazás és az alaptörvény-módosítás ügyében. Megjegyezte, amikor a Fidesz konzultációt kezdeményezett a migrációról, Vona Gábor népszavazást sürgetett a kérdésben, amikor pedig referendumot kezdeményeztek, a Jobbik elnöke azt feleslegesnek minősítette, és alkotmánymódosítást szorgalmazott.Pótlóbuszok helyett 40 milliós bírságot kapott a BKK
A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által meghirdetett tendert, amelyben a metrópótlás idején szükséges kapacitást rendelték volna meg. Emellett a KDB 40 millió forint bírságot szabott ki az ajánlatkérőre.Csütörtökön megint lesz Népszabadság
A csütörtöki Fedél Nélkül tizenkét oldalas mellékletet biztosít a felfüggesztett Népszabadságnak – írja a HVG.hu. A tizenkétezer példányszámban kinyomtatott lapban olyan vendégszerzők publikálnak majd, mint Megyesi Gusztáv, Tamás Gáspár Miklós vagy Uj Péter.Saját internete van az orosz hadseregnek
Az internethez hasonló saját kommunikációs rendszert hozott létre az orosz hadsereg - jelentette szerdán az Izvesztyija című orosz napilap a védelmi minisztériumból származó értesülésekre hivatkozva.Folyamatos rendőri tiltakozás Franciaországban
Több száz rendőr tiltakozott spontán módon szerda hajnalban Franciaország nagyobb városaiban a hatóságok elleni rendszeres utcai támadások ellen, és követelte felszereltségük megerősítését. A rendőri és politikai vezetők miközben semmilyen eredményt nem tudnak felmutatni a rendőröket felgyújtó bűnbandával kapcsolatban, folyamatosan a tüntetések illegális voltát hangsúlyozzák.Boban a horvátokért, „utódai” a következő Ferrariért harcoltak (Varázstalanított futball, 1. rész)
A változás látványos: nincs szükség egyéniségekre, főleg nem politikára a posztmodern futballban. A cél a semlegesítés, a tudatos fogyasztó komfortzónájának védelme, a szórakoztató jelleg túlhangsúlyozása. Lassan eltűnnek a tömegfelfogás ellen lázadó játékosok, az ultramozgalmak is halálra vannak ítélve. Mi az, amit sajnálunk, és mi az, amit nem?A Szovjetunióban rettegtek 56’ emlegetésétől
A magyar forradalomért való lelkesedés miatt, vagy 1956-ot csupán ürügyként felhasználva 257 személy ellen alkalmaztak megtorlást a Szovjetunióban - jelentette ki Gennagyij Kuzovkin, a Memorial orosz történelmi és jogvédő szervezetnek a szovjet másként gondolkodás múltját feldolgozó programjának igazgatója kedden Moszkvában. A konferencián elhangzott a magyar szabadságharc leverése eltörölte a második világháborúban győztes szovjet rendszerről kialakult, romantizált képet. Megmutatta annak valódi jellegét, csakúgy, mint a hruscsovi "enyhülés" határait.Nem rasszista indokból - Pénzbüntetést kaphat László Petra
Január második hetében kezdik meg László Petrának, a jobbikos N1 Televízió volt operatőrének büntetőperét a Szegedi Járásbíróságon – tudta meg a MagyarIdők.hu. A Csongrád Megyei Főügyészségen tájékoztatása szerint az illetékes vádhatóság pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.Molnár Gyula szerint Vona megzsarolhatja Orbánt
Az MSZP elnöke szerint a Jobbik elnöke zsarolni tudja Orbán Viktor miniszterelnököt, hiszen az alaptörvény-módosítás kétharmadához kell a jobbikos képviselők szavazata is. Molnár Gyula szerint az október 2-ai kvótanépszavazás nem adott semmilyen felhatalmazást az alaptörvény-módosításra, ezért úgy gondolja, hogy az MSZP semmilyen ultimátumot nem adhat.Clinton ügynökei szíthatták a gyűlöletet Trump rendezvényein
Egy kedden nyilvánosságra került videó azt látszik erősíteni, hogy a Clinton-kampánnyal kapcsolatban álló szervezetek egyike tudatosan szít erőszakot Donald Trump republikánus elnökjelölt kampányrendezvényein. A felvétel tanúsága szerint Hillary Clinton aktivistája azt magyarázza el társainak, milyen módszerekkel kell erőszakot kiprovokálni. Először vitát kell kirobbantani, lehetőleg pszichopatákkal folytatandó beszélgetések, viták révén, "mindig lehet találni néhány seggfejet, aki erre alkalmas" – fejti ki az aktivista.Kivégezték a szaúdi királyi család egyik tagját
Kivégezték kedden a szaúdi királyi család egyik gyilkossággal vádolt tagját - közölte Szaúd-Arábia hivatalos hírügynöksége. Az SPA a szaúdi belügyminisztériumra hivatkozó jelentése szerint Turki bin Szaúd bin Turki bin Szaúd al-Kabir herceg halálos ítéletét a fővárosban, Rijádban hajtották végre.Kormányszóvivő: "álságos és hamis mércéje a szolidaritásnak a kvóta"
A kormányszóvivő szerint álságos és hamis mércéje az egységnek, a szolidaritásnak a kötelező betelepítési kvóta, amely nem oldja meg a problémákat.Itt van, miért mondott köszönetet Balog Zoltán a németeknek egy 56-os megemlékezésen
Köszönetet mondott a németeknek és Németországnak az 1956-os magyarországi menekülteknek nyújtott segítségért és szolidaritásért Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.Ennek a rekordnak nem örülünk
Véget ért szeptemberrel az eddig mért leghosszabb, 16 hónapon át tartó olyan időszak, amikor minden egyes hónap globális havi melegrekordot döntött a Földön. Az elmúlt hónapot "csupán" minden idők második legmelegebb szeptemberének nyilvánították amerikai kutatók.Ajánljuk még
























