Változott az adótitok szabályozása
A Fidesz-világ tönkre tesz mindent Magyarországon a Népszabadság egykori főszerkesztője szerint
„Tehermentesítik” a Magyar Olimpiai Bizottságot
Jelentősen átalakulhat a magyar sporttörvény, a hétfőn benyújtott módosításoknak köszönhetően „tehermentesítik” a Magyar Olimpiai Bizottságot, amely a szakmai munkára, javaslattételre korlátozódhat. A jövőben az állam közvetlenül nyújthat támogatást a szövetségeknek. Angliában bevált ez a rendszer.Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Mengyi Rolandot
Hiányszakma a mezőgépész
Elkészült a reptéri vasút megvalósíthatósági tanulmánya
Káoszhoz vezethet a jelentős leépítés a közigazgatásban
A magyar költségvetésből egészítik ki a lezáratlan kórházfejlesztéseket
Berlin egyik repülőtere elleni támadásra készült az elfogott szír gyanúsított
Nehezíti a nyomozást az elavult kamerarendszer
Parlamenti CETA-vita – Áttételesen biztonságos
Az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményről (CETA) szóló bizottsági jelentést vitatták meg a honatyák a Parlamentben hétfőn, ahol többek közt elhangzott, a mezőgazdaság vesztese lenne a megállapodásnak, ráadásul a magánérdeket a közérdek elé helyezné. A CETA mellett állást foglaló kormánypárti képviselők szerint nem szabad, hogy a globalizáció kritikája elfogulttá tegyen a megegyezéssel kapcsolatban. Elhangzott, az aláírás mellet szól, hogy az eddig hiányzó elővigyázatosság elve áttételesen bekerült a szerződés szövegébe, ami megnyugtatóan rendezi a témában kibontakozott vita két sarokkövét: a GMO-mentességet és a beruházásvédelmet.Népszavaznak Kaposváron a gumihulladék-feldolgozóról
Elrendelte a gumihulladék-hasznosítóról szóló helyi népszavazást a kaposvári közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén annak ellenére, hogy a beruházó időközben visszalépett az üzem építésétől.A belga rendőrség tizenhárom alkalommal leleplezhette volna a merénylőket
A belga hatóságok legalább tizenhárom alkalommal leleplezhették volna a tavaly novemberi párizsi merényletek későbbi elkövetőit, a sorozatos hibák miatt azonban nem sikerült megakadályozni a terrortámadásokat - derült ki hétfőn a belga rendőri szervek munkáját felügyelő bizottság kiszivárgott jelentéséből. A jelentésben arról számoltak be, hogy a rendőrség már 2015 februárjában birtokában volt olyan hangfelvételeknek, amelyeken a merényletek szervezésében részt vevő, majd hónapokig bujkáló Salah Abdeslam terrorgyanús személyekkel beszél telefonon.Gorbacsov a nukleáris fegyverekről: A világ veszélyes határhoz érkezett
A nukleáris fegyverek és általában a háborúk betiltását sürgette hétfőn Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök a közte és Ronald Reagan néhai amerikai elnök között lezajlott, a hidegháborút lezáró reykjavíki csúcstalálkozó 30. évfordulóján kiadott felhívásában. „Ideje világosan és egyértelműen felvetni a kérdést: be kell tiltani a nukleáris fegyvert. Mi több: be kell tiltani a háborút!" - írta.Égetni kellene már régen - Gulyás felgyújtaná a jobbos sajtót
Égetni kellene már régen - az összes kormánylapot, mindet, rendszeresen, naponta, nagy mennyiségben (Magyar Idők, Lokál, Ripost, Magyar Krónika, Demokrata, és így tovább, nem sorolom) – szúrta ki Gulyás Márton hozzászólását a Mandiner.hu. Gulyás Márton a Népszabadság működésének felfüggesztése kapcsán nemcsak jobboldali lapokat, de még az Alaptörvényt is elégetné. Még szerencse, hogy online-portál vagyunk.Vona támogatja az Alaptörvény módosítását
A Jobbik elnöke jónak, támogathatónak ítélte a kormány alaptörvény-módosító javaslatát, ugyanakkor jelezte, tartalmi jellegű módosításokat vetnek fel a keddi ötpárti egyeztetésen. Hozzátette, továbbra is személyes találkozót kér a kormányfőtől, amire a héten sor kerülhet.A DK-nak köszönhető, hogy Orbán nem tudta átverni az országot?
A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke szerint az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatával Orbán Viktor miniszterelnök nem megvédte, hanem átverte Magyarországot. Molnár Csaba a javaslatot minősítve úgy fogalmazott, az „olyan lett, mint a vőlegény a nászéjszakán szerszám nélkül".Ajánljuk még

























