Most már biztosan megbukott az izlandi kormányfő
Nyomoznak egy német humorista ellen, mert megsértette a török elnököt
Németh Szilárd szerint kormányzati informatikai rendszert ért támadás célja szándékos károkozás volt
Szijjártó szerint sikertelen volt a bevándorlók integrálása
Áprilisban két pedagógussztrájk is várható
Várhatóan április 15-én két órás polgári engedetlenségi akció és figyelmeztető sztrájk, április 20-án országos pedagógussztrájk is lesz - erről az egyes akciókban részt vevő szervezetek beszéltek szerdai budapesti sajtótájékoztatójukon. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke, aki egyben a Civil Közoktatási Platform (CKP) egyik szóvivője a megbeszélések "pillanatnyi állásáról" számolt be a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) székházában tartott egyeztetés szünetében.Rétvári: a kormány elkötelezett a párkapcsolati erőszak felszámolása mellett
A kormány elkötelezett a párkapcsolati erőszak jelenségének felszámolása mellett - rögzítette Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki Szél Bernadett (LMP) képviselő írásbeli kérdésére jelezte: erre mindenki figyelmét felhívják.Jó irányba halad a menekültválság kezelése, Berlin szerint
Berlin üdvözli a kötelező kvótát is tartalmazó brüsszeli javaslatot
Hillary Clintonig ér a panamai offshore-botrány
Halmozódnak a pedagógussztrájkok áprilisban
Bejárása volt az uniós parlamentbe az egyik brüsszeli öngyilkos merénylőnek
Az FBI is üldözte a József Nádor téren berendezkedő szaudi olajmágnást
Ellátás helyett kioktatás – Megbírságolták a nyelvvédő román orvost
Német lap: Felülről szóltak a kölni rendőrségnek, hallgassanak az erőszakról
Panama-iratok: a kétes hírű szoci bankár, Erős János a hivatali ideje alatt offshorozott
Karácsony: Százhat igaz ember kell a baloldalnak a kormányváltáshoz
Nem mond le a kötelező kvótákról az Európai Bizottság
Ajánljuk még

























