Pesti Srácok

Szerződés is bizonyítja, hogy Karácsonyék dobra vernék a Városházát

Szerződés is bizonyítja, hogy Karácsonyék dobra vernék a Városházát

Hiába tagadta a főváros a Városháza eladásának tervét, körülbelül negyven milliárd forintért kínálnák az ingatlant – derítette ki az Index. Budapest egyik legértékesebb telkére a rajta lévő műemléki védelem alatt álló épülettel együtt az a cég igyekszik vevőt találni, amely évekkel ezelőtt az MSZP székházát is értékesítette. A megbízó ráadásul azzal csábítja a potenciális vevőt, hogy segítenek majd a szükséges építési engedélyek beszerzésében, amelyekkel akár szállodát, irodaházat, vagy esetleg bankcentert alakítanának ki a Városháza helyén.

Az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat – reagált Karácsony Gergely az Index cikkére, amelyben megírták, hogy a portál információi szerint a Városháza eladására készülhetnek a Karácsony Gergely vezette budapesti önkormányzatnál. A főpolgármester határozott tagadása kissé elhamarkodottnak tűnik, ugyanis egy, az Index birtokába került szerződés szerint már meg is bíztak egy ingatlanközvetítő céget, hogy vevőt keressen Budapest Főváros Önkormányzata valószínűleg egyik legértékesebb ingatlanára.

Forrás: Index

A dokumentum szerint a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft. az a cég, amelyet megbíztak az ügylet lebonyolításával. A szerződésben rögzítették: 1 millió 150 ezer euró, azaz több, mint négyszázmillió forint tanácsadói díj járna az ingatlanközvetítésért annak a cégnek, amelynek tulajdonosa Beák Attila Endre, aki elismert név az ingatlanközvetítői szakmában és a Magyar Ingatlanszövetség (Maisz) elnökségének is tagja. Beák Attila onnan is ismert, hogy még 2009-ben az ő közreműködésével adták el a Magyar Szocialista Párt székházát.

PestiSracok facebook image

Az Index birtokába került szerződés szerint a városháza vételára százmillió euró plusz áfa lenne, ami meghaladja a negyven milliárd forintot. Ebből a hatalmas összegből fizetnék ki a sikeres értékesítés esetén a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft. részére a közvetítői díjat. A kontraktus mellékletében látható, hogy milyen hasznosítási lehetőségekkel kecsegtetheti a potenciális vevőt az ingatlanos cég. Az iratokban egyebek mellett kitérnek arra, hogy a beruházónak a beruházónak lehetősége nyílna egy ezerötszáz férőhelyes, három szintes mélygarázs építésére, valamint a már meglévő óriási épületet közel harmincezer négyzetméterrel ki is bővíthetné.

– szerepel a melléklet szövegében, amelyben példákat is felsoroltak a hasznosítási lehetőségekre vonatkozóan. Ezek szerint irodák, üzletek, bankcenter és szálláshely is kialakítható lenne a jelenlegi városháza helyén.

Forrás: Index

A főváros hozzáállása abban nyilvánul meg a legjobban, hogy azzal csábítják a potenciális vevőt, hogy lehetőség lesz az új tulajdonosnak, befektetőnek arra, hogy az adásvétel után igénybe vegyen olyan lehetőséget, ami az elképzelésének megfelelő építési engedélyek megszerzésében segítségére lehet. Mindezt egy műemlékvédelem alatt álló épület átalakításával valósítanák meg, egy olyan területen Budapest belvárosának szívében, amely világörökségi övezetben fekszik, és egy kiemelten védett régészeti lelőhely, a régi városfal húzódik keresztül rajta.

A különös megbízó

A szerződésben megbízóként a Berki Zsolt tulajdonában lévő Northern Rock Kft. szerepel, amely úgy kínálja eladásra az ingatlant, hogy láthatóan beható ismeretekkel rendelkezik annak paramétereiről, valamint az értékesítéshez az önkormányzatnál meglévő jó kapcsolataira való célozgatással igyekszik megnyerni a majdani befektetőt. A hivatalosan üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadással foglalkozó Northern Rock Kft.-t nem sokkal Karácsony Gergely budapesti választási győzelme előtt alapították, hárommillió forint jegyzett tőkével. Az Index információi szerint idén júliusban a cégbíróság eltiltotta a Kft.-t a további működéstől, így az hivatalból törlési eljárás alatt áll. A Northern Rock Kft. tulajdonosa, az ingatlanközvetítővel kötött szerződést is aláíró Berki Zsolt neve sem először kerül elő a sajtóban. A férfi az Infopark-ügyként ismert üzletben volt érintett. Az Index birtokába jutott szerződés tehát minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a budapesti Városháza épületét és a környező telekegyüttest értékesítésre kínálják az ingatlanpiacon.

Forrás: Index; Fotó: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.