
Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsen, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a baranyai városban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az eseményen arról számolt be, hogy az üzem évi csaknem 2,5 millió méternyi szintetikus bőr autóülés-huzattal fogja ellátni az európai járműipari piacot, az előállítás ráadásul környezetkímélő módon fog zajlani, és a termékek kopásállósága négyszer nagyobb lesz, mint az eddig használtaké. Beszédében kiemelte, hogy az utóbbi három évben példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, általános bizonytalanságérzet alakult ki, azonban két folyamat mindennek ellenére is töretlenül haladt előre: az autóipar elektromos átállása és a keleti vállalatok globális térnyerése. Rámutatott, hogy 2008-ban a világszerte végrehajtott beruházások 81 százaléka nyugati, 19 százaléka keleti cégekhez kötődött, míg tavaly már a beruházások 55 százalékát keleti tőkéből finanszírozták, és csupán 45 százalékát nyugatiból. Hozzátette, hogy számos fontos iparágban a keleti cégek diktálják mára a tempót, megszűnt a korábbi nyugati technológiai fölény.
Ezek után nem meglepő, hogy az egész nyugati világban, így Európában is hatalmas harc, rendkívül éles verseny zajlik a nagy és erős keleti vállalatok beruházásaiért. Mi, magyarok is beneveztünk ebbe a versenybe, és azt hiszem, hogy minden túlzás vagy önelégültség nélkül mondhatom azt, hogy sikeresek is vagyunk ebben
– fogalmazott. Ennek kapcsán aláhúzta, hogy hazánk továbbra is rendkívül vonzó beruházási célpont az alacsony adók, az európai szinten egyedülállóan stabil politikai rendszer, továbbá a földrajzi alapú diszkrimináció hiánya miatt. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a keleti beruházások nélkül a gazdaság nem tudott volna növekedési pályán maradni az elmúlt évek nehézségei közepette, ezek a munkahelyek teremtése mellett ráadásul olyan innovatív megoldásokat honosítanak meg, amelyek erősítik az ország versenyképességét.
Aláhúzta, hogy tavaly megdőlt a beruházási csúcs is Magyarországon, és a beruházások 53 százaléka keleti vállalatokhoz köthető, keletről jött a legtöbb beruházás, ahogy 2019 óta minden évben. Megjegyezte, hogy a keleti nyitás politikájának meghirdetése óta nagyjából duplájára nőtt a térség országaival folytatott kereskedelem értéke, illetve az oda irányuló export is nőtt 60 százalékkal. Rámutatott, hogy az Európában működő autógyártók számára egyre fontosabb a beszállítói láncok leröviditése, azaz hogy a kelet-ázsiai beszállítók lehetőleg jelen legyenek a közelben.
A miniszter kiemelte, hogy a most átadott beruházás is hozzá fog járulni a magyar autóipar dinamikus bővüléséhez, miután a szektor termelési értéke tavaly átlépte a 10 ezer milliárd forintot, ami hatalmas rekordnak számít. Mint mondta, a lendület ráadásul kitart, minthogy az idei év első három hónapjában már 32 százalékos növekedést regisztráltak a 90 százalék feletti exporthányaddal dolgozó ágazatban. Végül kifejtette, hogy az effajta beruházások általában jó referenciaként szolgálnak más cégek számára is, így remélhetőleg újabb kedvező bejelentések várhatók Pécsen.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Nézzük_magát_a_dolgot
2023-05-31 at 12:47
Tisztelt Solaris! Van értelme a kopásállóságról beszélni, ugyanis ennél a műbőrnél garantált a 10 év, amíg újszerű marad. Ez a műbőr kellemes tapintású, természetessel azonos légáteresztő képességű, elgáns megjelenésű, ha műbőrnél helyénvaló ilyen kifejezés. akkor “luxus műbőr”. Mondjuk nem olyan, mint a 80-as évekbeli Ladák rossz emlékű győri PVC alapú műbőr ülése, amelyeken az ember háta és ülőkéje verejtékben úszva izzott. Egyébként gratulálok Önnek, úgy látom, Ön olyan jómódban él, hogy van lehetősége gyakran újra cserélni az autóját, a tíz éves Önnek már múzeumi tárgy. Elárulhatom, hogy sok százezren vagyunk, akik megelégedésre használják 15…20 éves járművüket. Más kérdés az újmódi divat, az akkumulátoros autó. Nem túl biztató a 8 évre becsült élettartam ilyen drága részegységnél. De amilyen eszméletlen fejlődési ütem van az akkumulátoroknál, remélhetőleg nem sokat kell várni a több évtizedes élettartamúakra se. Megint más: gratulálunk Szíjjártó úrnak és csapatának a beruházások megszerzéséhez, remélem 2023 nem lesz lefelé kilógó év, mert ez évben eddig jobbára csak csikkszedés folyt – a SEIREN-t is már két éve bejelentették, nem új dolog. Most már lássuk a medvét (valami gigantikus autógyárakra és akkumulátorgyártási vertikumra gondolok, beleértve a katód- és anódanyag gyártást is).
Solaris
2023-05-30 at 19:07
A jelenleg gyártott autók élettartama nem éri el a 10 évet,
sületlenség a bőr kopásállóságáról beszélni…
Eldobható motorok, kapcsolószekrények és akkupakkok.
Fő, hogy az ülésből még gyárthatok egy ülőgarnitúrát,
és a nappaliban álmodok a régi idők autóiról.
Nyomassad Peti, amíg teheted…
Orientál
2023-05-30 at 16:37
Hajrá Szíjjártó Miniszter Úrék ,remélem a következő önkormányzati választásokon elbukik a balliberális zöld kommunista fasiszta pécsi városvezetés és a beruházócég által évente a városnak befizetésre kerülő milliárdokat ezek a belliberálus zöld gyurcsányfiókák nem tudják parazita élősködőkként felélni.