A kormány negyvenhat cégnek, kétmilliárd forint értékben nyújt külpiacra jutási támogatást annak érdekében, hogy a világjárvány miatt megüresedő exportpiacokra be tudjanak törni – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Vámosszabadiban, a HRC Europe Kft. támogatói okiratának átadásán, pénteken.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány hatására új világgazdasági korszak indult, amely nagy versennyel kezdődött. Hozzátette: a kormány célja az, hogy a világjárvány miatt létrejövő piaci réseket minél több magyar vállalat tudja kihasználni, be tudjanak törni ezekbe az üres piaci pozíciókba.
Új dimenziót jelent a magyar gazdaságban, hogy már a legkisebb magyar családi vállalkozások közül is egyre többen érnek el nemzetközi sikereket, törnek be a külföldi piacokra
– emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter, majd hozzátette: ehhez azonban kemény munkára van szükség, márkát kell építeni külföldön, digitális felületeket kell fejleszteni, és el kell jutni a leendő vevőkhöz is. A sikerre ott van a legnagyobb lehetőség, ahol a magyarok speciálist, egyedit tudnak előállítani; Szijjártó Péter ilyen területnek nevezte az élelmiszerek csomagolásához kapcsolódó gépek előállítását, gyártását, szervizelését, fenntartását, ami egy olyan speciális ágazat, amelyben Európában is csak néhány szereplő van.
A HRC Europe Kft. – melynek árbevétele kilencvenkilenc százalékban exportból származik – a 23,5 millió forintos stratégiai terveihez elnyert tizenegymillió forintos kormányzati támogatás segítségével keleti piacokon tudja megerősíteni pozícióit, és új exportpiacokat is tud szerezni
– mondta. Kitért arra is: a keleti nyitás stratégiájának köszönhetően tíz év alatt huszonkét százalékkal nőtt Magyarország keleti exportja, tavaly pedig a legtöbb munkahelyteremtő beruházás is egy keleti országból érkezett Magyarországra.
Nagy István agrárminiszter a térség országgyűlési képviselőjeként méltatta a HRC Europe Kft.-t, amelyet klasszikus családi vállalkozásnak nevezett. Azt mondta, az ilyen cégek mobilisak, gyorsan tudnak reagálni, a helyi gazdaságot erősítik és a vidék megmaradását segítik.
Horváth Árpád a 2006-ban alakult, a folyékony élelmiszerek pet-palackjait fröccsöntő berendezések szervizelésével és alkatrészeinek biztosításával foglalkozó HRC Europe Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az elmúlt három évben harminchat országba exportáltak. Fő exportpiacuk az EU, a legnagyobb volumenben az Egyesült Királysággal, Németországgal, Spanyolországgal, Franciaországgal és Belgiummal, Olaszországgal kereskednek. A támogatott projekt segítségével exportpiacaikon erősítenék meg jelenlétüket, nemzetközi szakipari folyóiratokban való megjelenéssel, valamint nemzetközi csomagolás- és élelmiszer-technológiával foglalkozó kiállításon való részvétellel – mondta. Emellett jövőre Japánban is felkeresnek több vevőt. Elektronikusan benyújtott beszámolója szerint a HRC Europe Kft. tavalyi árbevétele 424 millió forint felett volt, adózás előtti eredménye meghaladta a 63 millió forintot.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS