Pesti Srácok

Szijjártó: a migráció és a terrorizmus erősödésére kell készülni Afrika irányából

Szijjártó: a migráció és a terrorizmus erősödésére kell készülni Afrika irányából

Arra kell készülni, hogy az ukrajnai háború okozta élelmiszer-ellátási nehézségek miatt Afrika irányából jelentősen erősödni fog a migrációs nyomás, ezáltal pedig a terrorizmus terjedése is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Marokkóban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció külügyminiszteri ülésén vett részt. Felszólalásában rámutatott, hogy mind Európa, mind Afrika kritikus biztonsági kihívásokkal néz szembe, egyfelől az ukrajnai háború, másfelől a terrortámadások számának növekedése miatt. Rámutatott, hogy ez a két fenyegetés kapcsolódik is egymáshoz, miután Oroszország és Ukrajna a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozik, s a fegyveres konfliktus nyomán jelentősen vissza fog esni a kivitelük volumene, ami várhatóan nehéz helyzetbe sodor majd számos afrikai országot.

- fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a terrorizmus fontos eredője a migrációnak, ráadásul a bevándorlók áradatában későbbi merénylők bújhatnak meg, ezért a nemzetközi közösségnek elsősorban a kiváltó okok kezelésére kellene összpontosítania.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki. A miniszter arról is beszámolt, hogy az idei év első három hónapjában 57 százalékkal emelkedett az Európába érkező illegális bevándorlók száma, az ezen időszakban rögzített adatok a második legmagasabbak 2016 óta.

Végezetül pedig aláhúzta, hogy jelenleg 146 magyar katona szolgál az iraki nemzetközi misszióban, a külföldi harcosok beáramlásának megakadályozására szolgáló nemzetközi munkacsoport pedig szeptemberben Budapesten fog ülésezni. A külgazdasági és külügyminiszter georgiai, kongói, kuvaiti, marokkói és szaúdi kollégájával egyeztetett a találkozó margóján.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.