Pesti Srácok

Szijjártó: a Siemens Energy 30 milliárd forintos beruházással 400 új munkahelyet hoz létre Magyarországon

Szijjártó: a Siemens Energy 30 milliárd forintos beruházással 400 új munkahelyet hoz létre Magyarországon

A Siemens Energy Kft. mintegy 30 milliárd forintos beruházással 400 munkahelyet hoz létre a következő években Magyarországon, és a projekt részeként most lerakták az alapkövét a német hátterű vállalat új budapesti gyártócsarnokának – jelentette be a tárca közleménye szerint kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról számolt be, hogy az üzemben gáz- és gőzerőművek különböző komponenseit fogják előállítani.

– tájékoztatott. A Siemens Energy Kft. egyúttal bejelentette képzési programját 2,7 milliárd forint értékben, amihez az állam nagyjából 630 millió forint támogatást biztosít. Beszédében Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő időszakban azok az országok lesznek versenyképesek, amelyek maguk tudják előállítani az általuk felhasznált energia nagyobbik részét.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Kiemelte, hogy az utóbbi években különböző okok miatt súlyos veszélybe került az energiaellátás biztonsága, és a nehézségek nagy valószínűséggel a közeljövőben sem szűnnek meg.

– fogalmazott. A miniszter úgy vélekedett, hogy a legfőbb szereplők elkényelmesedtek, elmaradtak az infrastrukturális beruházások, nem haladt előre a diverzifikáció, egyfajta kivárás látszott a nemzeti energiarendszerek összekötése terén is.

– szögezte le.

Nem a háborúval kezdődött az energiaválság

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az energiaválság nem az ukrajnai háború február 24-i kirobbanásával kezdődött, csak akkor vált még súlyosabbá. Mint mondta, "talán ezt a telet még sikerül átvészelni", de az igazi kérdés majd az lesz, hogyan fog zajlani a kiürült földgáztározók feltöltése jövő tavasztól.

– mondta.

– tette hozzá. Végezetül pedig arra is kitért, hogy Magyarországon a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, és a kétoldalú kereskedelmi forgalom idén ismét rekordot fog dönteni, értéke ugyanis már biztosan átlépi majd a 60 milliárd eurót.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.