Pesti Srácok

Szijjártó: az EU-nak támogatnia kell Afrikát a migráció kiváltó okainak felszámolásában

Szijjártó: az EU-nak támogatnia kell Afrikát a migráció kiváltó okainak felszámolásában

Az Európai Uniónak támogatnia kell Afrikát az életkörülmények javításában annak érdekében, hogy az emberek ne akarják tömegesen elhagyni a kontinenst – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Ruandában.

A tárcavezető az Európai Unió és az Afrikai Unió külügyminisztereinek találkozóján felszólalva először a koronavírus-járványról beszélt, hangsúlyozva, hogy a két kontinens válaszintézkedéseinek sikere kölcsönösen függ egymástól. Szijjártó Péter elmondta: Európának érdeke, hogy hozzájáruljon a sikeres járványkezeléshez Afrikában. Majd hozzátette, hogy Magyarország eddig 455 ezer vakcinadózist adományozott Egyiptomnak, Ruandának és a Zöld-foki Köztársaságnak. Emellett a Türk Tanács közös programjának keretében további kétszázezer adagot elkülönített afrikai országok számára. Kiemelte, hogy minél több kárt okoz a vírus Afrikában, annál több bevándorló fog megindulni Európa irányába, márpedig ez a járvány terjedésének gyorsulását is eredményezheti. Szijjártó Péter leszögezte: a magyar álláspont szerint a kiváltó okokat kell kezelni, és a segítséget kell odavinni, ahol baj van, nem pedig a bajt kell idehozni. Azaz – mint rámutatott – olyan körülményeket kell teremteni a kibocsátó országokban, amelyek lehetővé teszik az emberek helyben maradását, ahelyett, hogy hazájuk elhagyására bátorítanák őket.

– fogalmazott. Majd példaként sorolta, hogy a kormány 31 milliárd forint értékben hajt végre kötöttsegély-hitelprogramokat Afrikában, illetve 11 milliárd forintból több mint ötven afrikai országban indított humanitárius vagy fejlesztési projekteket.

PestiSracok facebook image

– mondta. A miniszter rendkívül fontosnak nevezte a tehetséges afrikai fiatalok támogatását, hogy hozzájárulhassanak hazájuk modernizációjához és fejlődéséhez.

– fűzte hozzá. Végezetül közölte: Magyarország úgy döntött, hogy 62 katonával részt vesz a mali hadsereget támogató európai erők (Takuba) működésében a térségbeli biztonság megerősítése érdekében.

Az EU és az AU külügyminiszterei második alkalommal ülnek össze ebben a formátumban a két blokk közötti ötödik, 2017 novemberében rendezett csúcstalálkozó óta. A következő csúcsra a tervek szerint jövő év elején kerül sor Brüsszelben.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.