Pesti Srácok

Szijjártó: az Európai Uniónak fokoznia kellene Jordánia pénzügyi támogatását

Szijjártó: az Európai Uniónak fokoznia kellene Jordánia pénzügyi támogatását

Az Európai Uniónak fokoznia kellene Jordánia pénzügyi támogatását az ország stabilitásának és védelmi képességeinek erősítése érdekében, különös tekintettel arra, hogy Ammán lényeges szerepet játszik a bevándorlási áradat megfékezésében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután jordániai kollégáját fogadta hétfőn, Budapesten.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Ajmán Szafadival közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy bár a két ország nagyon különböző és egymástól távoli térségekben található, mégis hasonló biztonsági kockázatokkal néz szembe, minthogy Magyarország és Jordánia szomszédságában is háborús viszonyok uralkodnak. Hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború a Közel-Keleten is jelentős áremelkedést okozott, a közel-keleti biztonsági konfliktusok pedig Európában gyakran súlyos migrációs nyomás képében jelennek meg.

– jelentette ki.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy hazánk különleges helyzetben van, mivel egyszerre két irányból is biztonsági kihívásokkal szembesül: keletről a háború hatásaival, délről a bevándorlási nyomással.

– figyelmeztetett. Majd kiemelte, hogy a kiváltó okok között első helyen szerepel a szélsőségek és a terrorfenyegetettség erősödése, márpedig Jordánia fontos szereplő a globális küzdelemben ezen jelenségekkel szemben.

– mondta.

– tette hozzá. A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország próbál segíteni, aminek része az is, hogy az elmúlt időszakban tizenhárom fejlesztési projektet finanszírozott egészségügyi, valamint egyházi vonalon a menekültek ellátásának javítása érdekében. Közölte, hogy miután az afgán haderő finanszírozására befizetett pénzt a kivonulás ellenére sem kapják vissza a NATO-tagok, a kormány ebből 40 millió forintot Jordánia védelmi képességeinek fejlesztésére is átirányított. Továbbá szorgalmazta, hogy az úgynevezett Európai Békekeretből is különítsen el több forrást Jordánia számára az Európai Unió.

– vélekedett. Végül arra is kitért, hogy Jordániából érkezik a legtöbb ösztöndíjas hallgató Magyarországra: évi 400-an kezdhetik meg tanulmányaikat hazai egyetemeken, és ezen helyekre 1400-an jelentkeztek idén. A felek az ülésen kulturális együttműködési munkatervet írtak alá a 2024–2027 időszakra vonatkozóan.

Szijjártó Péter a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy az erről szóló szavazás kiírása az Országgyűlésen múlik. Ha a svéd politikusok az elmúlt években nem tettek volna olyan nyilatkozatokat, amelyek tisztességtelenek voltak Magyarországgal, a magyar emberekkel szemben, akkor nyilvánvalóan a parlament is sokkal könnyebben jutott volna át ezen a szavazáson – mondta. De mivel az elmúlt években ilyen nyilatkozatok születtek, megkérdőjelezték a magyar demokrácia minőségét és úgy általában a létezését, ezért most a parlamenti képviselők továbbra is mérlegelik, hogy mikor jutnak el oda, hogy a kormány által javasolt ratifikációs szavazást napirendre tűzzék erről – tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.