Pesti Srácok

Szijjártó ismét zseniális beszédet mondott, ezúttal Guatemalavárosban osztotta ki a liberálisokat (videó!)

A nemzetközi liberális fősodor igyekszik uralni a globális politikát, és ezt az NGO-kon keresztül teszi, amelyeket rendszerint országok képviselőinek tart, ami abszurdum, mert az országok és társadalmak képviselői a nép által választott kormányok - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Guatemalavárosban.

A tárcavezető a guatemalai külügyminisztérium vezetőinek tartott beszédében elmondta: a korábban globális vezetőként számon tartott Európai Unió jelentős kihívásokkal és egyre nagyobb problémákkal kénytelen szembesülni, miközben az utóbbi években csökkent a térség versenyképessége. Aláhúzta, a térség egyszerre volt kénytelen szembesülni számos kihívással, ezek között a klasszikus, konzervatív értékeket támadó liberális fősodort, az illegális bevándorlást és az ukrajnai háborút említette. Az NGO-kat a kormányokkal ellenben senki sem választotta meg, és nincs semmilyen legitimitásuk, hogy nemzetek és országok nevében beszéljenek - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a nemzetközi liberális fősodor mindemellett uralja a nemzetközi sajtót is.

- közölte. Hozzátette, a konzervatív és hazafias kormányok feladata, hogy fellépjenek ez ellen. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy manapság nagyszabású támadás alatt állnak a konzervatív értékek, a keresztény hagyományok, a nemzeti kultúra és a hagyományos családmodell, miszerint a család apából, anyából és gyerekből áll, az anya nő, az apa férfi. Kiemelte: Magyarország ezeréves keresztény államiságával felelősséget vállal ezen keresztény értékek és világszerte a keresztény közösségek megőrzéséért, mert a kereszténység vált a legüldözöttebb vallássá szerte a világon. Beszélt arról is, hogy a családok Magyarországon alkotmányos védelmet élveznek, míg a gyermekek védelmét törvénybe iktatták, védve őket az LMBT-propagandától. Szijjártó Péter elmondta, hogy az Orbán-kormány már 13 éve van hatalmon, négy egymást követő választást nyertek meg, kétharmados többséggel a parlamentben.

PestiSracok facebook image

- mondta.

- fogalmazott. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország nem kívánja kiszolgálni a nemzetközi liberális fősodort, sajtót és NGO-kat, mert csak az emberek kiszolgálására kell törekedni, mert ők azok, akik az ország jövőjéről döntenek. Az illegális bevándorlásról elmondta, hogy Magyarországot, az EU külső határán lévő államként, hatalmas migrációs nyomás éri. Mint fogalmazott, az EU sajnos nem biztonsági, hanem emberi jogi kérdésként kezeli a migrációt. Ezáltal párhuzamos társadalmak alakulhatnak ki, és megnő a terrorfenyegetés. Kiemelte, hogy Magyarország az országok biztonságáért száll síkra, és azért, hogy minden szuverén ország saját maga dönthesse el, kit enged be területére, és kit nem.

- jelentette ki a tárcavezető. Hangsúlyozta, hogy Magyarország a békéért száll síkra és úgy hiszi, a rendezést tárgyalóasztal mellett lehet elérni, és nem a harcmezőn.

Szóvá tette azt is, hogy az EU eddig 11 szankciós csomagot fogadott el Moszkva ellen, de mindez többet ártott az uniós, mint az orosz gazdaságnak.

- mondta Szijjártó Péter.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.