Pesti Srácok

Szijjártó: kéz a kézben kell járnia a versenyképesség növelésének és a környezet védelmének

Kiegyensúlyozott megközelítésre van szükség, ugyanis a versenyképesség növelésének és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtöki ülésén, Párizsban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kereskedelemmel és fenntarthatósággal foglalkozó ülésen kijelentette: Magyarország büszke arra, hogy egyike a világ azon huszonegy államának, amely képes volt arra, hogy gazdasági teljesítménye növelésével párhuzamosan csökkentse károsanyag-kibocsátását. Felszólalásában hangsúlyozta: el kell kerülni, hogy Európa a környezetvédelmi intézkedései miatt jelentős versenyhátrányba kerüljön globális riválisaival szemben. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy ha a közösség túl sok elvárást támaszt partnereivel szemben a politikai rendszereket vagy a környezetvédelmi intézkedéseket illetően a kereskedelmi megállapodások során, akkor a végén "olyan pozícióban találhatjuk magunkat, ahol csak magunkkal kereskedhetünk, és ezzel komoly növekedési potenciált veszíthetünk". Aláhúzta azonban, hogy "a környezetvédelem nem válhat semmilyen ideológia vagy filozófia túszává", majd hozzátette, hogy valós, nem pedig filozófiai kérdésről van szó.

– mondta. A miniszter végezetül tényeken alapuló vitát sürgetett arról, hogy mely energiatermelési módszerek tekinthetők tisztának és zöldnek. Ezzel kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy egyenlő versenyfeltételeket kell biztosítani a nukleáris energia számára.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?