Pesti Srácok

Szijjártó: Kihirdették a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender győztesét

Szijjártó: Kihirdették a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender győztesét

Eredményesen végződött a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender, kihirdették a győztest, egy kínai-magyar konzorciumot, a kínált ár elfogadható - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pekingben.

A tárcavezető a közmédiának elmondta: május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, amely akkor lép hatályba, amint a kínai Eximbank és a magyar kormány közötti hitelszerződésről is sikerül minden részletben megegyezni, ami várhatóan nyár közepéig megtörténik. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat. Hozzátette: a tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka. Szijjártó Péter kiemelte: a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd a kínai áruk leggyorsabb szállítási útvonalát Délkelet- és Nyugat-Európa között.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarországnak nyitott gazdaságú, exportorientált országként alapvető érdeke, hogy a világkereskedelem minél szabadabb legyen.

PestiSracok facebook image

- mondta. Ezért is nagy jelentőségű az a megállapodás - folytatta -, amelynek értelmében lehetőség nyílik a csirke- és a pulykahús Kínába exportálására. Emlékeztetett, hogy az elmúlt egy évben komoly gondot okozott a madárinfluenza és a sertéspestis jelentette állategészségügyi probléma, amelynek nyomán a magyar élelmiszeripari export drámaian visszaesett.

- jelezte.

- közölte Szijjártó Péter. Megállapodást írtak alá a két ország közötti digitális fejlesztések területén történő együttműködésről is, a kínai vállalatok ugyanis vezető szerepre tettek szert a mesterséges intelligencia, a digitalizáció és a modern internetes alkalmazások területén - mondta.

Szijjártó Péter végül kiemelte, hogy Kína és Európa kereskedelmi kapcsolatai egyre dinamikusabban bővülnek: tavaly 604 milliárd eurónyi kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le az EU-s tagállamok Kínával, amely folyamatosan növelni akarja az Európába irányuló kereskedelmi tevékenységét.

Az Orbán Viktor miniszterelnök vezette delegáció tagjaként Pekingben tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egyeztetést folytatott mások mellett a kínai kereskedelmi miniszterrel, részt vett a kínai elnökkel és a miniszterelnökkel tartott megbeszélésen, Magyarország pekingi nagykövetségén pedig kitüntetést adott át a hosszú évek óta ott dolgozó tolmácsnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.