Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország kész hozzájárulni az együttműködés megerősítéséhez Európa és Afrika között

Szijjártó: Magyarország kész hozzájárulni az együttműködés megerősítéséhez Európa és Afrika között

Magyarország kész hozzájárulni az Európa és Afrika közötti együttműködés megerősítéséhez, ami a két félnek egyaránt fontos érdeke – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a marokkói Tangerben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a MEDays Forum nemzetközi konferencia megnyitóján hangsúlyozta, hogy a világ biztonsága ma van a legrosszabb formában a hidegháború óta, és különösen igaz ez Európára, ahol és amelynek szomszédságában is súlyos fegyveres konfliktus zajlik. Kitért a kontinensen az utóbbi nyolc évben felerősödő tömeges illegális bevándorlásra is: szavai szerint ez a rendkívüli felelőtlen brüsszeli migrációs politika eredménye.

– sorolta. Rámutatott, hogy megnőtt a fegyveres konfliktusok és a terrortámadások száma, és ezzel együtt így a nemzetközi közösség felelőssége is.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy ehhez alapvető változásokra van szükség a nemzetközi politikában, mert a diskurzust ma főleg "egymás kritizálása, kioktatás, elítélése, szankciók elrendelése jellemzi". Mint közölte, ehelyett helyre kellene állítani a kölcsönös tiszteletet a globális porondon, hátra kellene hagyni a "kolonialista megközelítéseket", és nem szabad hagyni, hogy bármely ország beavatkozzon más belügyeibe.

– fogalmazott. Kifejtette, hogy a kölcsönös tisztelet helyreállítása nélkül a világ ismét a blokkosodás irányába indul el, márpedig Közép-Európa ezen mindig is csak rajtaveszített.

– hangoztatta. Ennek kapcsán pedig tudatta, hogy a diplomácia lényege a kommunikáció a különböző államok között, és nem csupán azokkal kell szóba állni, akikkel teljes az egyetértés minden kérdésben, mivel a párbeszéd csatornáinak bezárásával a világ a békének még a reményét is feladná.

A miniszter a Magyarországot érő biztonsági kihívásokról is beszámolt, leszögezve azt, hogy keleten az ukrajnai háború, míg délen a migrációs nyomás jelentette kockázatokkal kell megküzdenie hazánknak. Közölte, hogy tavaly 275 ezer illegális határátlépési kísérletet regisztráltak a magyar szervek, és idén már 180 ezret, ráadásul többször megtörtént, hogy migránsok és embercsempészek rálőttek a határőrökre. Kiemelte, hogy az illegális bevándorlás megfékezése nem lehetséges az Európa és Afrika közötti szilárd és tiszteleten alapuló együttműködés nélkül. Hangsúlyozta, hogy a migráció elleni küzdelem csakis a kiváltó okok kezelése esetén lehet sikeres: fel kell lépni a terrorizmus és a szélsőséges ideológiák ellen, valamint mindent meg kell tenni az afrikai befektetések előmozdítása érdekében. Ezzel összefüggésben emlékeztetett rá, hogy Magyarország kétszáz katonát vezényelt Csádba a Száhel-övezet stabilitásának és biztonságának fenntartása céljából, 140 millió dollár értékben nyújtott kötött segélyhitelt afrikai infrastruktúra-fejlesztésre, évi 1425 ösztöndíjat biztosít 24 afrikai állam hallgatóinak a hazai egyetemeken, illetve a Hungary Helps program keretében 18 országban segítette a keresztény közösségek helyben maradását.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.