Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország nem látja akadályát, hogy Georgia ősszel megkapja az EU-tagjelölti státuszt

Szijjártó: Magyarország nem látja akadályát, hogy Georgia ősszel megkapja az EU-tagjelölti státuszt

Georgia jelentős haladást ért el az EU-tagjelölti státusz eléréséhez szükséges feltételek teljesítésében, ezért Magyarország nem látja akadályát annak, hogy az ország az ősz folyamán megkapja ezt a státuszt - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán pénteken.

Szijjártó Péter azt írta: az elmúlt egy héten sok szó esett a nyugat-balkáni országok integrációjának támogatásáról, de nem szabad elfelejteni, hogy "vannak még más barátaink is, akik bebocsátásra várnak". Például a georgiaiak, akikkel szemben "kifejezetten igazságtalanul jártak el Brüsszelben" akkor, amikor Ukrajnával és Moldovával ellentétben nekik nem adták meg a tagjelölti státuszt.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá.

-közölte a miniszter. Szijjártó Péter georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel pénteken telefonon áttekintette az Európai Bizottság héten bemutatott időközi jelentését az előrehaladásról. A jelentés és Georgia kormányának erőfeszítései alapján - írta a miniszter - "egyértelmű számunkra, hogy Georgia komoly előrehaladást ért el, így nem látjuk akadályát annak, hogy az ország az ősz folyamán megkapja a tagjelölti státuszt". Hozzátette:

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.