
Magyarország szerepet vállal az Ukrajnában kialakult humanitárius katasztrófa enyhítésében – mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen, Viktor Mikitával, Kárpátalja kormányzójával közösen tartott sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország befogadja a bajba jutottakat és Kárpátaljára is küld segítséget. A tárcavezető kiemelte, Kárpátalja kormányzójának kérésére vasárnap 100 ezer liter üzemanyagot hoztak a térség üzemanyag-ellátási krízisének enyhítésére. A magyar kormány emellett az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve élelmiszert, higiéniai és gyermekápolási termékeket juttat a bajba jutottaknak, az első szállítmány 28 tonna élelmiszerrel már meg is érkezett – közölte Szijjártó Péter, hozzátéve: minisztériuma hétfő reggel újabb egymillió eurót bocsát a segélyszervezet rendelkezésére a következő segélyszállítmány összeállításához.
A miniszter úgy fogalmazott, a háború a legrosszabb forgatókönyv, a háború elfogadhatatlan, nem jelent megoldást semmire sem, ezért véget kell vetni annak. Aláhúzta, a háború következtében az egyik legnagyobb humanitárius katasztrófa alakult ki a térségben, “amit a mi nemzedékünk megélt”. Szijjártó Péter nyomatékosította, Magyarország és a magyar emberek a békében érdekeltek, aminek érdekében tárgyalásokra van szükség. A magyar kormány szeretné, hogy az orosz és az ukrán fél minél előbb tárgyalóasztalhoz ülne – mondta. A tárcavezető megerősítette, Magyarország tárgyalási helyszínt ajánlott a feleknek, és erről mindkét ország kormányának vezetőivel többször beszélt az elmúlt két napban. Szijjártó Péter ugyanakkor megjegyezte, nem az a lényeg, hol lesznek a tárgyalások, hanem az, hogy azok legyenek.
A külgazdasági és külügyminiszter kiváló embernek és barátjának nevezte Kárpátalja kormányzóját, akivel folyamatosan kapcsolatban állnak és minden segítséget megadnak a számára. Kiemelte, a Magyarország által küldött 68 ezer liter benzinnel és 32 ezer liter gázolajjal a kárpátaljai egészségügyi intézményeket, mentőszolgálatokat, humanitárius szervezeteket és katasztrófaelhárítást segítik. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban köszönetet mondott a Molnak és a gépkocsivezetőknek is. A miniszter hangsúlyozta, a határ magyar oldalán minden infrastrukturális műveletet elvégeztek annak érdekében, hogy készen álljanak a menekültek fogadására. Hétfőtől a határ magyar oldalán hat segélypontot nyitnak meg Beregsuránynál, Tiszabecsnél, Záhonynál, Barabásnál, Lónyánál és Beregdarócnál – tette hozzá. Hangsúlyozta, Magyarország emellett minden előkészületet megtett annak érdekében is, hogy Kelet-Magyarországon el tudják szállásolni az ide érkező menekülteket.
A tárcavezető beszámolt arról is: február 24. óta 66 ezren lépték át a határt Ukrajnából, az ukrán határőrség és a magyar rendőrség között példaszerű együttműködés jött létre. Ennek eredményeként Magyarország segíteni tud a szlovák-ukrán határon tarthatatlanná vált helyzet kezelésében – mondta, kiemelve, vasárnaptól megkezdődik az ott hosszú ideje várakozó gyermekek és édesanyák átszállítása a magyar határra, ahol biztosítják az országba történő belépésüket. Szijjártó Péter beszélt arról is, Viktor Mikita teljesen új szemléletet hozott Kárpátaljára, a megbékélés kultúráját képviseli, annak érdekében, hogy ukránok és magyarok egymás mellett békében élhessenek. Az itt élő emberek egymásra vannak utalva, főleg a jelenlegihez hasonló bajban – tette hozzá. Szijjártó Péter megjegyezte, személyesen is hálás Kárpátalja kormányzójának, amiért a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) együttműködésben végzi a dolgát, és a szervezet minden támogatást megkap.
Viktor Mikita elmondta, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem hagyja el Ukrajnát, amivel arra lelkesíti népét, hogy álljon ki saját országáért. Hangsúlyozta, Ukrajna minden régiója, települése részt vesz az orosz agresszor elleni harcban, a hadsereg hősies háborút vív. Ebben a helyzetben Kárpátaljának is kötelessége, hogy ellássa a katonák családját – mondta Viktor Mikita, majd kijelentette, biztosítják Kárpátalja stabilitását, amelyet akár az életük árán is készek megvédeni. Kárpátalja kormányzója köszönetet mondott a magyar kormánynak a humanitárius segítségért. Jelezte, Kárpátalja 25 ezer, Ukrajna más területéről érkező menekültet fogadott be. Viktor Mikita azzal zárta megszólalását, hogy készek a végsőkig harcolni, és az övék lesz a győzelem.
Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai-kárpátaljai kirendeltségének vezetője arról számolt be, hogy Kárpátalja gyorsan átengedi a határon a Magyarországról érkező segélyeket, amelyek először Ungváron és más településeken található raktárakba kerülnek.
Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala
Solaris
2022-03-01 at 10:00
Változott az eljárásmód kedves prolioarasztbunkóim.
Lehet, hogy valaki megszégyellte magát.
Nem ti voltatok.
Orientál
2022-02-27 at 18:01
Solaris Ukrán elvtársaid még a csecsemőket is leellenőrzik hogy netán hadkötelesek ,ja meg hány évesek.?
Namond
2022-02-27 at 17:14
Nem lehet eleget hangoztatni, hogy nem csak Kijevből mentettük az EBESZ bérenceket, de átvesszük a Szlovákiába belépni nem tudókat és a Romániába menekült magyarokat és nyugatiakat is.
w
2022-02-27 at 14:57
@Solaris2022-02-27 at 14:15
A propaganda média össze-vissza hazudik! Naponta 60 ezer menekültet engednek át és gondoskodnak róla! Az óránként 2500, és percenként 41,6666. Ha sokat szarakodnának velük a fele se jutna át a határon!
Szóval a fele se igaz amit egyesek hazudnak!
Solaris
2022-02-27 at 14:15
Isten barma.
Örülnék a tévedésemnek.
Az infóim a propagandamédiából vannak.
Miért nem lehet legalább a nőket és gyerekeket azonnal beengedni?
Ja, nem ismered fel a nőt és gyereket.
Proliparasztbunkó..
Nemo
2022-02-27 at 14:06
Vannak ilyen barmok, akik ilyenkor is csak fröcsögni tudnak, mint ez az Isten barma Solaris!
Solaris
2022-02-27 at 13:29
Ja és minimum 24 órát állnak a sorban gyalog a csecsemők.
Mert az adatbázis az Isten.
Kaptok majd adatbázist, remélem.
Vagy nem.