Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarországnak és Európának is érdeke a magas szintű együttműködés Kínával

Szijjártó: Magyarországnak és Európának is érdeke a magas szintű együttműködés Kínával

Magyarországnak és Európának is érdeke a magas szintű együttműködés fenntartása Kínával, enélkül nem lenne garantálható a gazdaság versenyképessége, a kötelékek elvágásának következményei pedig tragikusak lennének – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pekingben.

A tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott megbeszélését követően arról számolt be, hogy a legfőbb téma az ukrajnai háború és annak lezárása volt. Üdvözölte, hogy Kína rendkívül aktívan fellép a béketeremtés érdekében, és megköszönte ezen erőfeszítéseket.

– mondta, majd rámutatott, hogy a rendezési javaslat nem arra játszik, hogy az idő múlásával javulhatnak a béke feltételei, hanem arra, amit a magyar kormány is vall, hogy a békének az idő előrehaladtával romlanak a lehetőségei.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá, majd érintette a "rendkívül aggasztó" izraeli helyzetet is, s hangsúlyozta, hogy ha nem sikerül elkerülni az eszkalációt, az könnyedén elvezethet az emberiség történetének egyik legszörnyűbb humanitárius katasztrófájához.

Szijjártó Péter közölte, hogy szó volt a gazdasági kérdésekről is, és úgy vélekedett, hogy "már egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy ha egy kínai beruházás Európába jön, az nagyon nagy valószínűséggel Magyarországra jön". Aláhúzta: a kínai beruházások nélkül rendkívül nehéz lett volna növekedési pályán tartani a gazdaságot, ezek nélkül hazánk nem elől járna, hanem visszaesne a jelenlegi világgazdasági átalakulásban. Emellett arra is kitért, hogy a tavalyi 6,5 milliárd eurós beruházási rekordot idén meg fogják duplázni, és ennek is a nagy része Kínából érkezik. Szavai szerint ebben hatalmas szerepe van annak, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontja lett, mégpedig főleg az európai gazdaság jövőjét meghatározó autóiparban. Leszögezte, hogy Magyarországon mindhárom német prémium autógyártó gyártási kapacitással bír, és emellett a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül rövidesen öt is jelen lesz.

– jelentette ki. Illetve figyelmeztetett, hogy ezáltal biztosítható a gazdasági növekedés és elkerülhető a munkahelyek tömeges elvesztése.

– fogalmazott. A miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése kapcsán hangsúlyozta, hogy ez a zászlóshajója a Kína és Közép-Európa közötti infrastrukturális együttműködésnek, amelynek nyomán hazánk is vezető pozícióra tehet szert a görögországi kikötőkbe behajózott kínai áruk Nyugat-Európába szállításában.

– mondta. Végül újfent felszólalt az európai és a kínai gazdaság egyesek által kívánatosnak tartott szétválasztása ellen. Emlékeztetett, hogy az európai-orosz együttműködés szálait egyesével vágták el az elmúlt másfél évben, annak ellenére, hogy ez adta a gazdasági növekedés alapját.

– hangoztatta. Majd aláhúzta, hogy kínai együttműködés nélkül nincs versenyképes európai gazdaság, a szétválasztás tragikus lenne és ellentétes lenne a magyar érdekekkel.

– fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.