Pesti Srácok

Szijjártó: négy újabb gazdasági javaslatot fogadott el a kormány

Szijjártó: négy újabb gazdasági javaslatot fogadott el a kormány

Négy újabb döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára a vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető arról számolt be, hogy százötven milliárdról háromszáz milliárd forintra emelik a támogatott hitelek keretét a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások beruházásaihoz, így kilencszáz cég kap lehetőséget ezek nyomán a versenyképessége növelésére.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint döntés született arról is, hogy Gödön négymilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztéssel biztosítják annak lehetőségét, hogy a Samsung SDI tovább bővítse a világ egyik legnagyobb elektromos akkumulátorgyárát, valamint további beszállítók költözzenek a városba. Ennek kapcsán a miniszter kiemelte, hogy a magyar gazdaság zászlóshajója az autóipar, amely forradalmi megújuláson megy keresztül jelenleg, ezért fontos, hogy minél több, elektromos technológiák gyártásával foglalkozó, nagy nemzetközi vállalat képzelje el a jövőt Magyarországon. A külgazdasági és külügyminiszter emellett bejelentette, hogy összekötő utat fognak építeni Páty és az M1-es autópálya között, illetve egy elkerülő utat. A közlekedésfejlesztési beruházás szerinte a Zsámbéki-medencében, így a Pátyon élők életét is megkönnyíti, továbbá lehetőséget ad beruházásokra a környéken kialakított, új ipari területen. A tárcavezető végezetül közölte, hogy a kormány felgyorsítja a Közlekedési Múzeum új épületegyüttesének felépítését, ezáltal Kőbánya is megújulhat egy barnamezős beruházás keretében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.