Pesti Srácok

Szijjártó: nehéz körülmények közepette is fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat

Szijjártó: nehéz körülmények közepette is fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat

Nem nevezhető szokványosnak, hogy egy iráni miniszter az Európai Unió egyik tagállamába látogat, mint az történt Magyarországon, azonban a nehéz körülmények közepette is fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat – szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A tárcavezető a budapesti magyar–iráni üzleti fórumon kiemelte: "mi, magyarok mindig azt vallottuk, hogy a nehéz körülmények közepette a legnagyobb kincs a kapcsolatban maradás és a kommunikációs csatornák fenntartása".

– tette hozzá. Szijjártó Péter beszédében emlékeztetett rá, hogy a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt az elmúlt három évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság nem gazdasági jellegű okok miatt. Rámutatott, hogy a szomszédban zajló fegyveres konfliktus hazánk biztonságát fizikai, gazdasági és energiaellátási szempontból is veszélyezteti, a kormány azonban mindhárom tekintetben garantálja az itt élők és dolgozók biztonságát.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A miniszter ezt követően arról számolt be, hogy "hiába csapkodnak körülöttünk a villámok, hiába van súlyos gazdasági válság Európában, bizonyos fontos céljainkat mi így sem vagyunk hajlandók feladni". Erre példaként hozta fel a teljes foglalkoztatottság, illetve a legalacsonyabb európai adók megőrzését. Aláhúzta: jó külgazdasági teljesítményre van szükség ahhoz, hogy hazánk kimaradjon a recesszióból, és ezért a kormány készen áll a magyar–iráni kereskedelmi kapcsolat továbbfejlesztésére, aminek szerinte sem politikai, sem jogi akadálya nincs.

– jelentette ki. Mint közölte, az üzleti fórum keretében 55 kétoldalú vállalatközi találkozót sikerült lebonyolítani, ami jó eredménynek számít.

– tájékoztatott. Végül pedig hozzátette, hogy a fejlett magyar vízgazdálkodási és egyéb technológiákat nagy érdeklődéssel várják Iránban, ahogy nő a kereslet a magyar orvosi eszközök iránt is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.