Nem kerülhet napirendre egy háborúban álló ország csatlakozása a NATO vilniusi csúcstalálkozóján, az észak-atlanti szövetség nem válhat az ukrajnai konfliktus részesévé, az ugyanis a harmadik világháború kockázatával járna – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Oslóban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO informális külügyminiszteri ülését követően arról számolt be, hogy szomszédos államként hazánkban hatványozottan jelentkeznek a háború negatív hatásai, ezért a kormány mielőbb békét szeretne, azonban ez az álláspont továbbra is kisebbségben van a transzatlanti térségben. Emlékeztetett, hogy a katonai szervezet tavaly kimondta, hogy nem részese az ukrajnai konfliktusnak, és mindent megtesz az Oroszországgal való közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében.
Számunkra a ragaszkodás ehhez a döntéshez életbevágóan fontos, (…) továbbra is ennek kell lennie az alapnak. Ez kell, hogy meghatározzon mindent, ami a NATO Ukrajnával kapcsolatos tevékenységét, benne a csúcstalálkozóra való felkészülést alakítja
– vélekedett.
Szerencsére semmifajta olyan jelzés nem érkezett a mai napon sem a külügyminiszteri tanácsülésen, amely kétségbe vonta volna ennek a korábbi döntésünknek az érvényességét
– mutatott rá, kitérvén arra is, hogy a júliusi vilniusi csúcsértekezleten ezt a határozatot meg kell erősíteni és el kell kerülni az eszkalációs kockázat növekedését. Szijjártó Péter az esetleges ukrán NATO-tagsággal kapcsolatban leszögezte: “világosan kell beszélnünk, egy háborúban álló ország csatlakozása nem kerülhet napirendre”.
Úgy gondolom, hogy ebben zárt körben egyetértés van, (…) de jól láthatóan azért ilyen határozottan és direkten egyes országok nem mernek vagy nem akarnak fogalmazni a nyilvánosság előtt
– mondta.
Lehetne kertelni, lehetne hitegetni az ukránokat, hogy a csúcstalálkozón kapnak tagsági menetrendet. De ez nem lenne tisztességes az ukránokkal szemben, nem szabad olyan illúziókat kelteni, amelyek nyilvánvalóan nem fognak valóra válni
– tette hozzá.
Ezután felszólalt az ellen is, hogy az ukrán haderő bármilyen harcászati kiképzésben részesüljön a NATO zászlója alatt, ez ugyanis a konfliktus kiszélesedését eredményezhetné. Szavai szerint a kétoldalú harci kiképzés és a katonai egészségügyi szakemberek képzése rendben van, de a szövetség közös tréningje már ellentmondana a korábbi döntéseknek. A miniszter közölte, hogy a NATO-főtitkár által az ukrán védelmi képességek erősítése céljából javasolt, évi 500 millió eurós fejlesztési alap kizárólag önkéntes alapon jöhet létre. Fontosnak nevezte, hogy adott esetben a NATOUkrajna Tanács oly módon álljon fel, hogy annak keretében a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását is számon lehessen kérni. Aláhúzta: nagy a nyomás, hogy Magyarország végre ratifikálja a svéd NATO-csatlakozást, a kormányzat álláspontja azonban világos, hogy ennek az időpontjáról majd az Országgyűlés fog dönteni.
Semmilyen nyomásgyakorlást nem vagyunk hajlandók elfogadni. A magyar parlament szuverén módon fog döntést hozni a ratifikációról, amelyet a kormány természetesen támogat
– fogalmazott. Tudatta, hogy több kollégája is elismerését fejezte ki a koszovói műveletben szolgáló magyar békefenntartók helytállása kapcsán, amelyre hazánk szerinte is büszke lehet. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a NATO-nak a keleti fenyegetések mellett a délről érkező kihívásokra is figyelmet kell fordítania, például a közel-keleti és afrikai terrorveszély fokozódására, aminek nyomán újabb tömeges migrációs hullámok indulhatnak meg Európa felé.
Ezért nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy az afrikai és a nyugat-balkáni, valamint a kaukázusi országok védelmi kapacitásait segítsük fejleszteni
– emelte ki. Közölte, hogy az afgán hadsereg finanszírozására befizetett pénzt a kivonulás ellenére sem kapják vissza a NATO-tagállamok, a magyar kormány ezért ebből 320 millió forintot Bosznia-Hercegovina, 120–120 millió forintot Georgia és Moldova, 40–40 millió forintot pedig Jordánia, Mauritánia és Tunézia védelmi képességeinek fejlesztésére irányított át. Végül rámutatott, hogy Magyarország továbbra is ellenzi az ukrajnai fegyverszállításokat, ráadásul több afrikai ország aggódik amiatt, hogy nehogy ezen eszközök egyszer csak megjelenjenek a földrész amúgy is instabil régióiban.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS