
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar–orosz energia-együttműködés aktuális kérdéseiről tárgyalt Alekszandr Novakkal, Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettesével. A megbeszélésről Szijjártó Péter a Facebook-oldalán írt kedden.
A miniszter közölte: a telefonos tárgyaláson megállapították, hogy mind a kőolaj-, mind a földgázszállítások fennakadások nélkül, szerződésszerűen teljesülnek.
Alekszandr Novak biztosított arról, hogy a nemzetközi szankciók dacára az orosz fél el tudja végezni a Török Áramlat gázvezeték karbantartási munkálatait, így Magyarország földgázellátása a következő időszakban is zavartalan lesz
– fogalmazott posztjában Szijjártó Péter. Kiemelte: egyeztettek a paksi atomerőmű új blokkjainak építéséről is, megállapították, hogy az előkészítő munkálatok haladnak, és mivel az új nukleáris kapacitások nélkülözhetetlenek a magyar ellátásbiztonság szempontjából, ezért a kormány továbbra is meg fog akadályozni mindenfajta nukleáris területet sújtó szankciós törekvést.
Tájékoztattam a miniszterelnök-helyettest a Framatome vállalattal történt tárgyalásokról, amelyek célja, hogy a német kormány blokkolása ellenére is nyugat-európai irányítástechnikai rendszer kerüljön az új erőműbe
– ismertette bejegyzésében Szijjártó Péter.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
t
2023-03-29 at 06:56
Egyesek a számok bűvöletébe estek. Ami nem megy azt nem kell eröltetni.
Őrnagy
2023-03-28 at 22:08
Akarom mondani 3010-ig!
őrnagy
2023-03-28 at 22:06
@ Orientál
Bennünket már nem nagyon fog érinteni, hogy ezek mit fognak csinálni 3000-30010-ig, de szerintem ez már nem csak minket nem fog érdekelni, ők se fognak már csinálni semmit. Sőt már élni se fognak és az unokáink déd- és ükunokáink érdekében remélem, hogy nem is termelődnek újra!
Orientál
2023-03-28 at 20:28
Sajnos a balliberális dk-s Dobrev-Gyurcsány klán vetetésével a balliberális zöld ellenzék azon van hogy minden kereskedelmi gazdasági kapcsolatainkat ők megszüntethessék ,na ezzel ők tragikusabb nyomort hoznának ránk mint az MSZP-SZDSZ Medgyessy Gyurcsány és Bajnai kormányok csináltak 2002-től 3010-ig ,azzal 20 milliárd eurós eladósításukat eredményezték.