Pesti Srácok

Szijjártó Péter: belevágtunk a diplomáciai nagyüzembe (Videó)

Diplomáciai nagyüzemről számolt be szombaton a törökországi Antalyából a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán azt írta: a mostani válságokkal terhelt világban ennek nagyobb fontossága van, mint talán bármikor korábban. A miniszter, aki az Antalyai Diplomáciai Fórumon tartózkodik Törökországban, több ország képviselőjével is megbeszélését folytatott.

Ezekről beszámolva azt írta: Moldova mindent megtesz azért, hogy közelebb kerüljön az Európai Unióhoz, mi pedig minden segítséget megadunk ehhez.

– fogalmazott a tárcavezető. Úgy folytatta, hogy Panama bár messze van tőlünk, mégis rendkívül érdekeltek vagyunk az ország sikerességében: a Panama-csatorna a világkereskedelem egyik főütőereje, és a világkereskedelem sikeressége abszolút érdekünk.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. Szijjártó Péter Üzbegisztánt Magyarország közép-ázsiai stratégiai partnerének nevezte. Közölte: hamarosan új ipari parkot hoznak létre kifejezetten a magyar cégek számára, így a következő hónapokban megérkeznek az első magyar beruházások Üzbegisztánba. A magyar uniós elnökség alatt pedig alá fogják írni az EU–Üzbegisztán együttműködési megállapodást – közölte a miniszter. Egy másik, szintén szombaton közzétett bejegyzésében Szijjártó Péter azt írta, hogy a Száhel-övezet stabilizálása, gazdaságának fejlesztése kulcskérdés Európa számára, mert csak így előzhető meg, hogy újabb és újabb migrációs hullámok induljanak meg Európa irányába.

– hangsúlyozta a külügyminiszter.

– írta.

– zárta a bejegyzését Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."