Pesti Srácok

Szijjártó Péter elképesztőnek nevezte, hogy Olaszországból próbálnak beavatkozni egy magyar bírósági eljárásba

Szijjártó Péter elképesztőnek nevezte, hogy Olaszországból próbálnak beavatkozni egy magyar bírósági eljárásba

Olaszországban egyesek egyfajta áldozatként, mártírként mutatják be a Magyarországon fogva tartott Ilaria Salist, ennek viszont semmi köze nincs a valósághoz, miután a nő társaival együtt előre eltervezett módon ártatlan embereket vert kis híján halálra az utcán - jelentette ki a tára közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában.

A tárcavezető megdöbbenését fejezte ki az Ilaria Salis olasz állampolgár magyarországi fogva tartásával kapcsolatos reakciók felett.

- mondta.

PestiSracok facebook image

- jegyezte meg.

- húzta alá. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy ha valaki Olaszországban hasonló cselekedeteket követne el, akkor valószínűleg szintén büntetést kapna.

- közölte.

- tette hozzá. Majd leszögezte: "a hölgy részt vett egy előre megtervezett, kis híján halállal végződő emberverésben, és ezért el kell nyernie a méltó büntetését". Végül egészen elképesztőnek nevezte, hogy Olaszországból próbálnak beavatkozni egy magyar bírósági eljárásba.

- mondta. "Természetesen nem fogunk, a bíróság teszi a saját dolgát, és majd meg fogja hozni a maga ítéletét" - összegzett.

(MTI / Kiemelt kép: Szollár Zsófi / Index)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.