antifa erőszak
Meggyalázták az R56 gasztrosöröző portálját a momentumos tüntetés résztvevői
Megrongálták az R56 Gasztrosöröző portálját és reklámtábláit, a bejáratot és környékét gyalázkodó feliratokkal és horogkereszttel festették össze a Momentum hétfői tüntetése után a városban menetelő huligánok. A tavaly teljeskörű felújítás után újranyitott közéleti klub üzemeltetője, Bottyán István kifejtette: a hely a PestiSrácok üzemeltetésében és most is arról volt ismert, hogy kíváncsi a másik oldal véleményére, ezért is állnak értetlenül a támadás előtt, s feljelentést tettek a rendőrségen. Az R56 Gasztrosörözőben csütörtökön, 18 órától Polbeat-felvételt tartunk, Huth Gergely és Stefka István vendége Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapítója lesz.Német antifák hirdettek tüntetést a fővárosba, a bíróság előtt álló elvtársuk kiszabadítására (videó)
Megint megpróbálják pénteken felforgatni német antifák Budapestet, miután február 8 - 11-én nem sikerült nekik. Ezúttal nem a kitörés napi túrával és megemlékezéssel van gondjuk, hanem azzal, hogy a 2023-as budapesti embervadászat egyik új vádlottját akarják szabadon látni. A Fővárosi Törvényszék előtt, reggel fél 8-ra hirdettek tüntetést, ami után várhatóan be is akarnak majd tódulni Trux elvtársuk büntetőperének előkészítő ülésére.Kiadták ellenünk a fatvát – Öngyilkosság előtt magával vinne egy "fidesznyiket" a liberáldzsihadista nethuszár (FELKAVARÓ TARTALOM!)
Mindig is tudtuk, hogy a dzsihadisták és a szélbalosok valahol összeérnek. Ha eddig erre nem lett volna elegendő bizonyíték, hogy ugyanazok tüntetnek az LMBTQ-jogokért, mint akik a szabad Palesztináért, most erre rádobtak egy lapáttal és elindult a szélbalos öngyilkosmerénylők netes tagozata is.Megerőszakolta és megkínozta négy éves kislányát egy szélsőbaloldali aktivista
Barbár, embertelen tettként értékelték a hatóságok azt az embertelen bűncselekményt, amit Pierre-Alain Cottineau hajtott végre. A szélsőbaloldali aktivista többször megerőszakolta, és megkínozta mindössze négy éves neveltlányát, a gyomorforgató tettekről pedig videókat is készített, amiket körbeküldött ismerőseinek.Őrizetbe vették Magyar erőszakra buzdító aktivistáját
Magyar Péter egyelőre hallgat arról, hogy lelepleződött az az erőszakos cselekményeket szervező akciócsoport amelyik több más törvénysértő akció mellett – fideszes politikusok arcképének elégetése, sajtótermékek megsemmisítése – mellett csákánnyal és fejszével akart rátámadni az MTVA székházára a szombat délutáni tüntetésen.Kovács Zoltán keményen reagált az olasz terrorista posztjára: Ne mentegessék a kommunistát, aki kishíján embert ölt Budapesten!
Ha kezdenénk kiábrándulni a politikából, mindig jól esik, mikor egy választott képviselőnk kimondja, amit gondolunk, és igazolja: mégis érdemes szavazni, mert van, aki valóban képvisel minket. Ilyen visszaigazolást kaptunk most Kovács Zoltántól.Éppen ilyen egy rémdiktatúra: állami pénzből csapathatott Karácsony az anarchisták kedvenc fesztiválján
A Nemzeti Kulturális Alap és a Petőfi Kulturális Ügynökség is megtalálható a napokban tartott Bánkitó Fesztivál fő támogatói között, melyet egy olyan kft, szervez, amit az antifa brigádok kedvenc találkozóhelyére, az Aurórába jegyeztek be. A Magyar Zene Háza pedig külön színpadot állított a rendezvényen, igaz, a kellemetlenségek elkerülése végett a "magyar" jelzőt elhagyták a pódium elnevezéséből. A nógrádi fesztiválon ismét megvillantotta magát az orbánfóbiára építő teljes szubkultúra, így mások mellett fellépett Krúbi, Karácsony Gergely pedig a "politikusdiszkóban" ünnepelhette a megerősített győzelmét.Ilaria Salis, az olasz kommunista terrorista ügye önmagában elég indokot szolgáltat arra, hogy elgondolkozzunk az EU-tagságunkon
Ez a magát nőneműként és emberként azonosító személy egy sorozatbűnöző, aki alapvetően rosszindulatból, gyűlöletből, vagyis ideológiai okból bántja az embertársait. Olaszországot, az olasz államot és nem mellesleg az olasz nemzet nagy részét se nagyon zavarja, hogy ez az olasz pszichopata 4 jogerős ítélettel és 29 feljelentéssel a tarsolyában flangál Európában áldozatokat keresve.Dehumanizáció
A börtönben várja, hogy mentelmi jogot kapjon az a szélsőbaloldali Ilaria Salis, aki csoportosan támadott meg és vert féltholtra ártatlan járókelőket Budapest utcáin. Egy baloldali olasz párt ugyanis helyesnek látta jelöltnek állítani az uniós választáson azzal a nem titkolt céllal, hogy mentesítsék tettei következménye alól. Véleményük szerint ugyanis a puszta feltételezés, hogy a megtámadottak jobboldali gondolkodásúak, igazolja, hogy megérdemelték a brutális verést.Ajánljuk még