Pesti Srácok

Dehumanizáció

null

A börtönben várja, hogy mentelmi jogot kapjon az a szélsőbaloldali Ilaria Salis, aki csoportosan támadott meg és vert féltholtra ártatlan járókelőket Budapest utcáin. Egy baloldali olasz párt ugyanis helyesnek látta jelöltnek állítani az uniós választáson azzal a nem titkolt céllal, hogy mentesítsék tettei következménye alól. Véleményük szerint ugyanis a puszta feltételezés, hogy a megtámadottak jobboldali gondolkodásúak, igazolja, hogy megérdemelték a brutális verést.

Ugyanez a gondolat jelenik meg a nagy baloldali feministák írásaiban. Akik bármilyen, nőkkel szembeni erőszak gyanúja esetén nagyon helyesen felemelik a szavukat, a Varga Judittal történtek felett nagyvonalúan elsiklanak. Sőt, piedesztálra emelik az elkövetőt. Hisz szerintük Varga Judit nem nő, hanem jobboldali.

És most egy baloldali költő úgy gondolta, megteheti, hogy lelövi Szlovákia miniszterelnökét, mert nem ért egyet a politikájával.

Ide vezet a háborús pszichózis, az erőszak magasztalása, amivel minden nap bombáznak bennünket a baloldali dollármédia felületein. Ugyanezek a globalista-progresszív, uszító médiumok Szlovákiában is megtalálhatók. Fico bűne a háborús uszítók szemében, hogy békepárti politikusként azt képviseli: az ukrajnai háborút nem tüzelni, hanem csitítani kell. Robert Fico a merényletet követően az életéért küzd.

PestiSracok facebook image

De mi is találkoztunk már ezzel a gondolkodással. A hazai baloldal is fenyegette a 2022-es választások előtt a jobboldali politikusokat, sőt, szavazókat lámpavassal, IFA-platóval, földönfutóvá tétellel, börtönnel.

Végignéztük, mi történt Lengyelországban a baloldal hatalomra kerülését követően. A demokrácia helyreállítása érdekében átmenetileg megszűnt a jogállamiság. Jobboldali képviselőket börtönöztek be.

Most pedig a baloldali kommentelők a baloldali híroldalakon egymásra licitálnak, hogy egyetértsenek a merénylővel, sőt, hasonló tettekre invitálják hazánkba.

Tegnap a merénylő átlépte a Rubicont. Hogy van-e visszaút, nem tudom. Ami viszont ennél is ijesztőbb: a baloldalt mozgató erőkben nem is mutatkozik szándék a változtatásra. A nemzetközi sajtóban naponta olvashatunk a magyar börtönviszonyokra panaszkodó, Salist mentegető cikkeket. Magyar Péter ígéri, hogy június 8-án, a következő tüntetésükön nem lesznek békések. Lengyelország hirtelen jogálammá vált, és felszabadították számukra az EU-s forrásokat. A gyűlölködő kommenteket a Fico-merénylet után nem moderálják.

Ez az egész a jobboldali érzelmű emberek dehumanizálásával kezdődött. Mondtak már minket patkányoknak, rémisztő képződményeknek, de legenyhébb esetben is agyatlan birkának. A történelemből már ismerjük ezt a mintát: gyűlöletet kelteni bizonyos embercsoport ellen, lassú, kitartó méregcsepegtetéssel. Sokszor tettük már fel a kérdést: minek kell történnie, hogy ráeszméljenek, mennyire veszélyes útra léptek? Most már az a kérdés: tud-e olyasmi történni?

A cikket Kőszegi Éva, az Alapjogokért Központ kutatója írta

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.